95.
Ó mennyi, mennyi Ráhel
szerte a világon jár, kel
suttog, üvölt, liheg
forrót és édeset kilehel
zihál, elalél, piheg
testéből kordult lélegzetet
hörgőin át, meg átrezegtet
(ilyenkor, mondják, énekel)
néha horkol: szájából a szellő
mint fémen bicsakló reszelő…
a négy égtájon körbe-körbe
járkál a Világ Ráhele
szájából dzsungelnyi pára tör elő
s rám, csak rám lehele…
96.
Egyszer láttam a Karolinát
Kornéliát karolta át
illetve keresztbe tett lábát
tartotta alulról inkább
bal kézzel mintha véletlen volna
mindhármunk ágyéka hevült
mert Nelli mögötte ült
de tőle kissé balra
én meg mindkettőjük háta mögött
éreztem furcsa kis örömöt...
így izgattuk egymást
mozdulatlan
meredve előadást
a zöldre festett vasszékeken
az Univerzum Szabadegyetemen.
97.
Nem volt ő se tót, se rác
úgy hívták, hogy Ignác.
Volt egy kis kocsmája;
meghalt, s bizony a mája
két kiló volt, s bőrönd-sárga,
most eszi a lárva...
A lányát úgy hívták, Babe.
Senkise mondja már:
" Bari, a Náciba
menjünk ma be!"
98.
Jó gyerek volt a Balázs
szüleinek szeme fénye.
Egyetem, karierr, miegymás;
nyílegyenes út, ám az ég
közbeszólt: ennyi volt, elég;
furcsa mód átalakult a lénye
pia, szex, hasonlók: nyista.
Most rózsaszín bugyogóban
az utcákon táncolja:
HARE RAMA, HARE KRISNA
99.
Volt egy lány, úgy hívták Ágota.
Ajkát, mint tátika-virágot
két ujja közé csippentve tátotta.
Nyelvnek? Ujjnak?
Mindegy volt az Ágotának! - -
Csak úgy szürcsölte a hajnal-harmatot.
100.
Volt egyszer egy lány, bizonyos Dóra,
emlékszem, vasárnap virradóra
kitalálta, hogy ő reggelit készít majd nekem
- na persze, hogy ezt találta ki ! -
s máris vidáman kipenderült;
a konyhában csörömpölt, borult a fazék, a tepsi,
amíg én az enyhén nedves s gyűrt
lepedőt ölelgettem
(magyarázzam e kínt?)
mert addigra áldott helye is kihűlt -
én hallgatván a misét, aztán a katolikus krónikát,
majd halálra untam magam,
mert legalább fél órát piszmogott odakint,
majd ágyba hozta nekem, mint valami csodát
az enyhén szólva is híg rántottát - -
nem tudom, de annyira antipatikussá vált
- míg e löttyöt mélán kanalaztam -
nékem ez a Dóra,
ezért leléptem hát angolosan,
nem mondtam neki se bút, se bát,
a diófának, az udvaron, intettem pát...
S még nem volt hat óra!
101.
Nékem olyan maga, kedves Tódor
- mondta egyszer Lady M. -,
mint a zamatos óbor,
s tűzajaka máris Tódorra hullt,
mert valósággal belekortyult
s közben ezt mondta: Ah!, meg ezt: Oh!
és végül: hmmmm
102.
Egy nő, úgy hívták Aranka
rámburjánzott
mint az a növény
melynek neve aranka
éreztem én
megfojt ez, ha hagyom
kidobtam hát az ablakon
ám a kiskertben talajt fogott
s felkúszott
a szobába
repesztve parkettot
az ágylábon tekeredett fel
zöld tapétaként rebegett a falakon
az ágyon
körbekacsolta a hímtagomat
be a fülemen, ki a számon
merthogy feküdtem, épp aludtam én
nedvet csapolt le a vesén
utat talált a belekben
áttörve a rekeszizmon
(mit neki rekeszizom!)
ám ekkor... felébredtem
Aranka ott feküdt mellettem
pontosabban inkább rajtam
karja rajtam, combja combomon
kibújtam alóla óvatosan
s kimentem az udvarra, a kiskertbe
gondoltam, széttaposom
mérgembe
de hát nem volt sehol
hiszen ott bent horkol
ez kézenfekvő
micsoda álom!
a hold elbújt egy fellegben
- mit csinálsz odaki', Te Pali -
szólt ki bentről Arankám, álomittasan
- ó semmit, csak levegőzök kicsinyt -
mondtam - megyek máris
s bújok ám melléd drágám!
103.
Enyhén szólva is, fura
mandró volt az Alex: naponta
megírt egy feljelentő levelet;
nem kímélt bírót, ügyészt s ügyvédet,
végül a hajdani orvosát
- ki a keserves életbe
kaparta, szedte egykor egybe -
is könnyedén beperelte,
remélve néhány milliócskát,
hisz', ez a trendi: az orvosi műhiba,
-ott van ám a sok zsozsó! -
ne szaporodjon hát szóra szó:
a fent nevezett
magán naponta így könnyített,
vagyis mindenkin bosszút állt:
névtelen levelet maszturbált!
104.
Egy lány, emlékszem, Elvira volt a neve
nem tudom miért, de nagyon szerette
ha lábát csókolgattam bokától lefele
bár az ellen sem volt kifogása soha
ha innen indultam a csókkörútra
meredek spirálban, ám felfele
finom ívű térdére hullt ajkam cserepe
amíg ő lábát szélesebbre terpesztette
én bódultam harisnyakötője ópiumán
ilyen volt Elvira, ez a lány
ismerte fortélyát, az aláztatás édesét
kissé előre dőlve, nyomta hátra fenekét
szomjazó nyal végig így sötét barlang falán
s tapad a résen a föld szivárgó édes vizére...
Mit mondjak? Rákaptam Elvira ízére.
105.
Mindenki alapos embernek ismerte Bertoldot
ami később, sajnos, be is igazolódott
mert akkor este is a kasszába tette
a kötelező aprót, az ötezer forintot
mert a riasztót is becsülettel beélesítette
bepötyögtetve a négyszámjegyű kódot
mert a garázsból is csendben vezette ki
krómzöld verdáját, a vadiúj Fordot
ám balját lazán kinyújtotta az ablakon
hagy fújja markába a szél az orgona illatot
amíg fel-alá száguld azon a húsz kilométernyi szakaszon
próbálgatva a sebesség és a tömeg helyes arányát - -
mondom, alapos ember volt ez a Bertold
odafenn sütött s nagyon kerek volt a Hold
végül 200-al vette célba a kiszemelt fát...
Aztán csend lett, csak egy kerék forgott sokáig
a holdfényben csak azt lehetett látni
s mintha soha nem akarna már megállni...
106.
Lívia a pultoslány
három arany-
lánc van a nyakán
formás farán a farmer
műkoptatott, ám de feszül
ahogy a pult mögötti székére ül
s egyik lábát a másikra helyezi
miközben fél popsiját megemeli
haja vörös
apró fülén ezüst mobil
úgy néz ki, örökös
kora: tizen-huszon
kérés nélkül tölti ki Hubertuszom
a kávét, hogy hány cukorral
már meg se kérdi
tanulékony
ha így folytatja, belezúgom;
olyan édi... olyan édi...
107.
Egy lány, úgy hívták Linda
beleszédült a nagy kavarodásba
mert ide-oda járt, mint egy inga
hol egy úr, hol egy hölgy karjába
találta magát.
Mondta is egyszer: Nahát!
Néha azt se tudja az ember lánya
most térdeljen le vagy maradjon állva?
108.
Kétségtelen a Bálint volt
de most hibásan landolt
nagyot koppant, s a hátára esett
ami végzetes lehet
lakott területen kívül
mert ott esetleg kihűl
kellemes éppen itt sem lehet
hanyatt fekve nézni a kék eget
ahogy lassan beszürkül
lábaival meg egyre
kisebb köröket írva le
belesüppedni a semmibe...
hál'istennek arra jártam
s ott lent megláttam
barna félcipőm orrával
a lábaira segítettem
Bálint szólt hangtalan: van Isten
aztán a különös hieroglifáival
amiket fürge lába nyoma hagyott a porba
zizzent avart
s valamerre elkavart - -
Néki a száznyolcadik megtestesülése
volt e földi létforma
(param-param)
nékem pedig ő volt
a harmadik ilyen bogaram.
(trtiya padam)
Megj.: a szanszkrit szavak magyarázata: 1. Param= valami kiváló, legfelső, itt mint az újjászületések örök körforgása. 2. Trtiya=harmadik. 3. Padam=lépés.
109.
(strand-legenda)
Volt egy lány, a Georgina.
Hogyan is jellemezzem, na?
Volt benne valami tehénszerű;
záróra után egy deltás úszómester
kegyetlenül megdöngette egyszer.
Azóta ott nem nő a fű.
110.
Ötvenhárom forró nyarán
Julianna hóna-árkán
- történt már ilyen eset -
megjelent egy verejtékcsepp.
Megjelent, majd szét is oszlott
(Julianna épp kukoricát fosztott)
ahol keble oldala-íve hátul
a lapocka-izomhoz lankásul.
Pedig jobb sorsra volt ő érdemes
hisz' egy gróf lánya volt, - érdekes.
111.
Íme a Donát
aki a tulajdonát
elblattolta sebtibe
a maradékot meg elitta
büfékben, restiben
felesége Melitta
is elpakolt nemsokára
ezért a Donát egy hideg csövet
szegezett homlokára
a többit elvégezte a perdület
amit a töltény végez
amikor elhagyja a csövet
s áttöri a koponyacsontot
hálistennek éppen ez
tesz versem végére is pontot
egy percen belül, vagyis hamar
de még hátra van a csavar
a köteles slusszpoén
mert mit gondoltok e vén bohém
hol lett aztán elföldelve?
Naná, a Donát nevű temetőben.
---
(Ezért van, mikor mutatják
a sárgult fotográfián az unokák
s szól a Nagymama: né, ez meg a Donát!
Ő hol oszlik,
kérdezik tőle az ovisok
(vagyis, hogy hol nyugszik?)
és a Nagymama szól: a Donátba.
Az unokák meg néznek rá -
bambázva.)
112.
Egy lány, bizonyos Bernadett
kívánatos nőstény volt módfelett
kellemesen hájas hasát
imádtam leginkább
mikor a dárdámra ereszkedett
s finoman rezegni kezdett
köldökében a pirszing
szívesen és hosszan élvezett
gyorsan, egymás után
vad vágtába kezdett
ilyenkor barbár szitkokat is rikoltozott
lovasom volt, de egyben a kancám
sőt mi több: prüszkölt és köpdösött
sörénye, mint fekete zászló
körülötte röpködött...
De nem ecsetelem tovább
életemben Bernadett volt a fekete ló
annyit még elmondok, legyen ez a zárszó:
parfümje is leginkább
a frissen szárított szalmához volt hasonló.
113.
Bevallom, nem ismertem egyet se, Zsuzsannát
- mondhatnám Zsuzsannátlan
töltöttem eddig életemet -,
ám Zsuzsát sokat, vagyis éppen eleget.
Vegyük például azt a gnómikus lányt
akivel egy külvárosi általános iskolát
látogattam, mint egy megfejtett talányt.
Igen, ott lett először osztálytársam, az egyperbében
sasorra és enyhén görbe háta volt,
mint egy izgága kobold
nyüzsögött, s becsvágya, akár a melle, nőttön-nőtt,
mintha sok-sok amőba osztódott volna keblében
ráadásul - fátumszerűn - mindenhová követett:
mikor a város túlfelén épült egy lakótelep
ugyanott, abban a házban kaptak új lakást,
tisztelt olvasóm, mondanom kell-e mást,
Zsuzsa a telepi, új iskolámba is osztálytársam lett!
Közben, mint említettem, megnőtt a kebele,
de akkorára, pihentetni óra közben, néha
maga elé, a padra tette le.
Gondoltam akkor, nem szabadulhatok Zsuzsától már soha,
szerencsére, a gimibe már nem követhetett
(ám az élet, mily furcsa és léha:
sok-sok évvel később a feleségem,
mikor elsorolta hajdani társait a középiskolában
persze a Zsuzsa nevét is, már meg se lepődtem) - -
aztán eltűnt jó időre előlem,
majd felbukkant a rendszerváltás zűrzavarában
(nem tudom, említettem-e már, mekkora volt a becsvágya)
mint egy elsőbálos honatya vadiúj felesége
s emelkedtek fel-fel a Dombra, az Égre,
mert építetett akkora házat ez az emse,
hogy csodájára járt a város minden potense:
fűtött garázs-út, jakuzzi, miegymás, soroljam?
ezzel egy időben formás, arányos lett a melle,
hátáról eltűnt az enyhe púp, s finom
metszésű, mondhatnám, nemes-rómaivá vált orrban
ugyanekkor örvendetessé vált a gyerekszaporulat,
mert Zsuzsánk két férjtől már szült egy párat,
e mostani előző házasságából is hozott hármat,
(aztán elválltak, s az ex-képviselő ebből Pestre elvitt négyet,
ezért, kérem figyelembe venni a negatív előjelet)
ők, együtt még kettőt hoztak össze...
Na, ezt adják össze!
114.
Élt egyszer egy Aladár
nem ember volt, hanem madár
azelőtt hal, egy kő, egy fénysugár
innentől nyolcezer életen ment át
míg úszója szárnnyá, szárnya kézzé változott
s kezével egy csészét megfoghatott
szürcsölve egy zöld levet, a mentát
de bizony, szomorkássá ekkor vált
mert eszébe e gondolat jutott:
miért nem nemzett a papa gójnak,
és ő is miért lett izraelita?
- ezt kérdezte magától, amíg a teáját itta -
mert jobb volt hajdan lenni halnak,
de legeslegjobb papagójnak.
115.
...
egyszer csak látom a Terézt
tenni valami merészt:
Merthogy: ami a centrumban áll
Teréz arrafelé tendál.
Mi késztette erre?
Lehet okolni az illatokat, a teleholdat
vagy akár a tavaszt...
Mindenesetre bevette.
Hogy mit? Na, ja. Most finom leszek: Azt!
116.
Volt egyszer egy lány, az Eleonóra
szemében csillogott a vén, rézpatinás menóra
azazhogy, csak csillogott volna
ha eljött volna, mint megbeszéltük, ez a beste
de nem jött, se délután, se akkor este
pedig tiszteletére kiráztam tigriscsíkos plédem, s
a képet, melynek címe ez volt: Die Wurzel des Lebens
ágyam fölött lekapartam (igaz, másfél centis vakolattal)
s rózsa illatot is szórtam fél flakonnal
mind a négy homályba borult sarokba
szívem dobogott, s gombóc ment a torkomba
a TV-ben műsor volt, úgynevezett esztrád
gondoltam közben: na, ez az Elona, ez tesz rád
majd Gojko Mitic, a hős szerbhorvát indián
vágtázott föl s alá szobámban ébenfekete lován
aztán Honecker beszélt, a szintén hős Eric
(azóta valahol a föld alatt kukacok legelik)
hajnal felé már kimondottan fetrengtem
nem sejtvén, hogy Elonám a Linden Gartenben
akkor még vígan és kipirultan bugizott
s hol Ingriddel, hol H. Lacival smúzolva bulizott
s konyakot és rumot vedeltek az emeleti bárban
de sebaj, mert másnap már együtt voltunk az ágyban
igaz, nem gruppen volt, csak egy sima partnercsere
(komoly esélyt adva a tripper nevű betegségre)
ami be is jött, de hát csak tenni, tenni kell, ha valami feláll
de kiderült - már Ingridben - mégse jó így, mert: Nicht egal.
117.
Hogy mi történt Gerzsonnal?
Kidobták sezlonnal!
Jó, nem készakarva történt az eset
bárhol megeshet
ha végzik a lakás lomtalanítását.
Ez történt: a Gerzson
túl régóta feküdt a sezlonon
és teste önkéntelenül átvette
az említett bútordarab szövetének mintázatát
így rögtön nem derült ki: ki mi
hogy egy dolog a Gerzson,
és egy másik a sezlon.
Úgy hívják ezt, mimikri.
118.
Alfréd, bár szerves egész,
mégis három
jól elkülöníthető rész:
A lenti (határvonal a térd)
a tulajdonképpeni Alfréd.
A középső területeknek pedig
Fréd a neve.
Ám nyaktól fölfele:
ezen vidéket Főfrédnek nevezik.
Namármost.
Felmerül a kérdés
- nem mehetünk el e tény felett -
a fent nevezett összesség
miért pont az alsóról
kapta a főnevet?
119.
Ha kívülről tekintünk Mátyásra
nem gondolhatunk mást:
Mátyás ez itt, tetőtől talpig.
Mátyás az orra, Mátyás a szeme
Mátyás, ha eszik, Mátyás, ha alszik.
Egyszóval: Mátyás mindene.
De hatoljunk csak bele!
(nyakkendő mozdul, lebben az ing)
Ott már valaki más
egy sárga szempár hunyog a sötétbe.
Ne legyenek kétségeink;
e rejtett Én-nél
segít a szimatolás.
Az ám! Mint a nagymacskák ketrecénél!
120.
Hogy milyen volt Géza élete?
Ahogy mondani szokás: regényes.
Néhány fejezete kimondottan kényes:
Sok nő, pia, technokol-mámor.
Még szerencse, hogy nem írta le.
Belerendült volna a Béketábor.
121.
Még ma is úgy emlékszem Edinára
mint egy szédítő, zúgó folyami árra.
Egy kaland volt ő, igazi vadvízi túra
örvénylett alattam, előre dobott, majd vetett hátra.
A baj csak az - s ez árnyékot vet e históriára -
bár én merítettem bele, mégis ő tett lapátra.
122.
Volt egy fiú, úgy hívták Ákos.
Imádott mindent, ami mákos.
Jöhetett: tészta, guba, gumó.
(Ez utóbbinak, mi levéből sajtolható.)
Nem tudta azt Ákoska
ilyen töménységben e sokféle mákony
bizony,hogy kártékony.
Végül az agya változott mákosra
s összefolyt nyálával a takony
és ha kérdezték, mond csak, hogy hívnak Ákoska
valahogy így válaszolt: áá-kony-ka.
123.
Volt egyszer egy Elemér
nagyobb nőcsábászt ennél
nem hordott hátán a föld
imádta őt a sok hölgy
s a lánykák szíve garmadával
őutána röpködött.
De hát nem sokig élvezhette
e kellemes állapotot
jött a Halál, háta mögött
néma, szürke hadával
rámutatott, s e szózatot
Elemérhez, ezt intézte:
"Ím, most fiammá fogadlak tégedet
Apád helyett, apád leszek
igaz, hogy csak mostoha
jer hát velem, most vagy soha!"
De Elemért sem ejtették fejre:
"Halál apám, ejnye-bejnye
mit tudod azt, e zűrzavarban
nem egyedül én vagyok-e
a Te vérszerinti magzatod?"
S szólt a Halál, igencsak zavarban:
"Jól van, hát maradj."
S elpattogott, mint egy varangy.
...
Ennek, bizony, már ezer éve
Elemér jár egymagában
föl s alá a pusztaságban
elméje, mint bomlott kéve
szóródik széjjel a nyomában
száján, hol átok, hol, ima fakad
mert ki ránézne, olyan nem akad
s oly csúffá vált, oly szakadt
az Úr is elfordul, mikor fentről inti:
Így jár, aki vérszerinti!
124.
E nap az a fajta
ami szökőnapként van a naptárba
regisztrálva.
Úgyhogy én is átszökkenek
könnyedén rajta.
Forstburry stílusába'.
|
