| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Gyűlöllek 2. Ideje:: 11-13-2007 @ 06:09 pm |
|
|
|
|
Igen, igen, folytatás... fantasztikusan gyors voltam kivételesen...
Az óra totális kavalkádba fulladt, senki sem figyelt a tanárnőre, összebújva sugdolóztak. Én meg csak ültem és bámultam magam elé. „Ez csak szívat”- gondoltam magamban. Mivel ez volt az utolsó óránk, végre a próbaterembe mehettem, hogy újra leírjam és megmutassam a srácoknak az új dalt.
A legnagyobb meglepetésemre Rick a suli előtt állt, hátát a falnak vetve, körülötte vihogó lánycsapatok – szokás szerint… Felfordult tőle a gyomrom, így ügyet sem vetve rá tovább mentem, de ő megragadta a karom, és nem engedett.
- Mit akarsz? – fordultam meg – Engedj el!
- Nem! – szinte izzott a szeme. – Beszélni akarok veled! – Körülöttünk megállt az élet, mindenki feszülten figyelte, hogy mi fog történni. Tudtam, hogy úgysem enged el, de közönséget meg még inkább nem akartam.
- Jól van, sétáljunk egyet. – Adtam be a derekam, amin kissé meg is lepődött.
Mikor kellő távolságra értünk a sulitól, én törtem meg a csendet:
- Szóval? Mit akarsz tőlem?
- Először is egy bocsánatkérést kezdésnek, aztán pedig lehetnél egy kicsit kedvesebb is velem.
- Hahaha. Jót röhögtem. Vicces gyerek vagy te. Nem tartozom neked semmivel. Épp ellenkezőleg. Egyébként igazán leszállhatnál rólam, tudod, eléggé elegem van belőled… - nem volt időm folytatni, elkapott és megcsókolt, mielőtt bármit is tehettem volna. Mikor végre elengedett, akkora pofont kevertem le neki, hogy attól féltem kiköpi a fogát, de azért annyira nem sajnáltam…
- TE TELJESEN HÜLYE VAGY?? – keltem ki magamból.
- Bocs, nem akartam tovább hallgatni, gondoltam így csendben maradsz.
- SOHA TÖBBÉ NE GYERE A KÖZELEMBE TE BUNKÓ!
Elrohantam, ő meg ledermedten állt ott tovább. Szinte már megsajnáltam, talán túl kemény voltam hozzá. De nem, nehogy már csak úgy szó nélkül hagyjam azt, ahogy szó nélkül megcsókolt, hát mit gondol magáról az ilyen??
Rákvörös arccal, izzadtan, feldúltan estem be a próbára. A fiúk el se tudták képzelni mi történhetett velem. Bár Aaron azért sejtette ki áll a háttérben, de azt azért mégse mondhattam el neki, hogy megcsókolt, még a végén megölte volna. Tegyük hozzá nem minden ok nélkül.
- Jól vagy bébi? – kérdezte.
- Aha. Egy pohár üdítőt azért adhatsz.
Úgy ahogy összeszedtem magam és jeleztem a többieknek, hogy felőlem kezdhetjük. Csak később jutott eszembe a szám, amit napközben írtam. Gyorsan lefirkáltam egy lapra és megpróbáltam lejátszani a dallamot, miközben folyamatosan magyaráztam, hogy mit meg hogy gondoltam. Szerencsére imádták, így bevettük a programtervbe. A hónap végére koncertmeghívásunk volt. A számok listája immár kiegészülve megvolt, de még rengeteget kellett gyakorolnunk, hogy tökéletes legyen.
Mint azt később a suliban megtudtam, az év eleji táncversennyel egy időben lesz nagyjából a mi koncertünk, így tökéletes kifogásom volt a távollétre. Különben is, mindenki tudta ki fog nyerni. Rick. Mint eddig minden évben, túl nagy meglepetést nem fog okozni. Plusz stílusban is enyhén távol áll tőlem. Úgyhogy egy gond letudva.
A hónap hátralevő részében csak a gitározásra koncentráltam, s úgy tűnt Rick is végleg leszállt rólam. Szóval boldogan tengettem napjaimat Aaronnal és a srácokkal.
Néhány nappal a fellépés előtt épp valamelyik roppant izgalmas órán bóbiskoltam, mikor egy darab papír hullott elém. Rá se kellett néznem, hogy tudjam kitől jött. Eredetileg úgy ahogy volt ki akartam dobni, de győzött a kíváncsiság. A remegő kézírásból látszott, hogy elég ideges lehetett, amikor írta:
„Hello! Van programod hétvégére?”
„Van.”
„Hmm… csak nem eljössz a versenyre?”
„Hülye vagy? Eszemben sincs! Tudod, hogy nem érdekel.”
„Le ne harapd a fejem! Pedig reméltem, hogy eljössz megnézni…”
„Felejtsd el!”
„Ne légy ilyen hideg… Mit fogsz csinálni?”
„Ahhoz neked semmi közöd.”
„Ne legyél már ilyen. Bocsánatot kérek a viselkedésem miatt. Kezdjük előröl tiszta lappal.”
„Ne is álmodj róla. Nem gondolod, hogy csak úgy elfelejtek mindent?!”
„Oké… oké… sorry. Akkor lépésről lépésre fogom elnyerni a bocsánatod.”
„Nna azt megnézem… De most hagyj aludni tovább, tartalékolnom kell az energiámat.”
„Bocs, hogy zavartalak…”
Persze eszemben sem volt aludni. Illetve igen, de úgyse tudtam volna. Rick már megint forgatott valamit a fejében, és ez nagyon nem tetszett nekem.
De talán mégiscsak elszundíthattam, mert nem emlékeztem a tanár egyetlen mondatára, se arra, hogy szólt volna a csengő. Mindenesetre kicsit meglepődtem, mikor egy meglehetősen ismerős kék szempárral néztem farkasszemet, az osztály pedig üresen tátongott.
- Ehh? – Szakadt ki belőlem értetlenül.
- Te aztán tényleg fáradt lehetsz, már vagy 10 perce próbállak felébreszteni.
- Basszus… héj, de… ugye… nem csináltál velem semmit?
- Mégis miket képzelsz te rólam??
- Hehh… hát, ha te azt tudnád… nade rohanok, kösz, hogy felkeltettél!
És már rohantam is ki a suliból, bár többen utánam szóltak, hogy azért ennyire nem kéne sietni. De én minél messzebb akartam kerülni attól a helytől. Rohanás közben nem figyeltem a lában elé – szokás szerint – és persze amilyen szerencsés vagyok megbotlottam egy kőben, s kis híja volt, hogy nem hasaltam el a betonon mindenki szeme láttára.
Az őrangyalom megvédett… akarom mondani egy srác, aki épp arra járt, és még idejében elkapott. A helyzet az, hogy nem lehettem neki elég hálás… Később megtudtam a nevét – Alex -, és épp a sulinkba tartott körülnézni, mivel a következő hónaptól ő is oda fog járni. Bár túl sok időm nem volt alaposabban megfigyelni, annyit azért megállapítottam, hogy nagy meleg, barna szemei vannak, fekete, kicsit hosszú, szexisen kócos haja, és valószínűleg rendszeresen sportol, mert elég keménynek tűntek az izmai, ahogy a karjaiban tartott. Ha nem lett volna Aaron, azonnal beleszeretek. Minden esetre megígértem neki, hogy majd megkeresem és segítek beilleszkedni, de késésben voltam, és a srácok valamiért elég kényesek a pontosságra. Ki érti ezt… na mindegy.
Amikor elmeséltem miért késtem, jól kiröhögtek. Jellemző. Hát ennyit a barátságról. De a zene legalább elfeledtetett velem mindent. Nem úgy másnap Rick:
- Ha tudtam volna, hogy randid van, nem engedtelek volna el olyan könnyen.
- He? Mi van? Fogalmam sincs, miről beszélsz!
- Ne tagadd! Láttalak titeket az utcán ölelkezni. Szóval ő az a híres barát?
- Hjaa… hogy az. Nem, ő Alex, akit akkor láttam életemben először.
- Ahhoz képest elég jól összemelegedtetek. – Feleselt tovább szemtelenül.
- Szállj le rólam, semmi közöd hozzá!
- Hmm… neki nem mondtad, hogy szálljon le rólad. – Teljesen elvesztettem a fejem, és a kezem ismét a képén csattant.
- DE VELED ELLENTÉTBEN ŐT NEM UTÁLOM! – Vágtam a képébe.
- Ahogy gondolod… - Válaszolt vissza idegesítően hűvös hangnemben, miközben az arcát fogta, majd sarkon fordult, és ellógva az utolsó két órát, másnap reggelig senki sem látta. Állítólag még otthon sem járt.
Igazából fogalmam sem volt merre járhatott, de elég nyúzottnak és megviseltnek tűnt, lerítt róla, hogy nem nagyon aludt. Bár azért annyira nem érdekelt, hogy rá is kérdezek nála. Ő dolga, azt csinál, amit akar.
Mégis belül valahol nagyon-nagyon mélyen volt egy kis lelkiismeret furdalásom, mégse esett nehezemre elhallgattatni. Az első óra végére már nem is emlékeztem rá, sokkal inkább a hétvégi fellépés foglalkoztatott. Úgy éreztem én is, a banda is készen állunk.
Idegesítő módon körülöttem mindenki a táncversenyről beszélt. Rick így meg úgy, ha csak meghallottam a nevét befogtam a fülem és az ellenkező irányba menekültem, hogy még véletlenül se tudjak róla. Annak azért örültem, hogy a legutolsó eset óta nem szólt hozzám, sőt kifejezetten jól érezte magát, meg még valami alsóbb éves kiscsajt is felszedett. Hát igen… még jó, hogy nem érdekelt mi van vele… Koncentrálni, koncentrálni, koncentrálni! Csak erre gondoltam. Másnap pedig elérkezett a nagy nap…
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 11-13-2007 @ 06:09 pm
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 11-13-2007 @ 08:50 pm)
Comment: Jó a folytatás is!:)))) Puszi: Andi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Minilany (Ideje: 11-13-2007 @ 10:44 pm)
Comment: Köszönöm, köszönöm :) Amint tudom írom a folytatást :)) Puszi: Timy :) |
|
|
|
|
|
