Janina kilépett az ódon kastély falai közül és végigfutott a csodálatos kerten egészen a széléig, ahonnan rá lehetett látni a Kelta tenger gyönyörű kékeszöld vizére. Mindig megnyugtatta és feltöltötte ez a látvány. Már egy éve volt az akadémia tanulója. Minden alkalmat megragadott, amit a szabadban tölthetett. Szerette, ahogy a sós levegő átmossa a tüdejét. A kastély is csodálattal töltötte, még a XII.-század építészetét dicsérte, falai között még most is több generáció eltévedt lelkei bolyongtak.
Mikor betelt a látvánnyal visszafordult a kert irányába. Meglátta a kedvesét, ahogy sakkozik egy másik lánnyal. Szívébe a féltékenység fészkelte be magát, pedig tudta, hogy, ha jogos is lenne az aggodalma, a fiú egyetlen forró pillantása szerte foszlatná félelmét. Intett neki és odasétált hozzájuk.
-Szerbusztok.- köszöntötte őket, és fogadta a fiú, üdvözlésül kínált csókját. –Remélem nem zavarlak benneteket.
-Biztos lehetsz benne, hogy örülök mikor mellettem vagy! – mondta Damian. – Ann, remélem téged sem zavar, ha nem súg a sakkal kapcsolatban.
-Ha nem kibic, akkor jöhet!- szólt vidám mosollyal Ann.- De mondjátok meg, ha kettesben szeretnétek lenni, mert a játékot máskor is folytathatjuk.
-Nem bánod?- nézet kérdőn Ninára kedvese.
-Nem, úgyis megyek vissza, mert nemsoká kezdődik az órám. Játszatok csak nyugodtan. -csókot lehelt Damian arcára, és intett Ann-nak.
Ahogy visszaért a kastély nehéz levegőjű falai közé szemei, míg meg nem szokták a fényváltozást, vakká váltak. Kevés hiányzott ahhoz, hogy belefusson egy nagyobb csoportosulásba. Mikor kitisztult előtte a kép, látta, hogy a tömeg egy bizonyos irányba néz. Nina tudni szerette volna, mi az, ami így felkeltette a társaság figyelmét. Közelebb lépett.
A földön az egyik csoporttársa feküdt, s mellette egy medika, aki újraéleszteni próbálta. A csoportban többen az akadémia misztika szakára is jártak, rajtuk látszott, hogy a tanult energia átvitellel igyekeztek segíteni a beteget.
-Mi történt?- kérdezte a mellette álló társát.
-Azt hiszem, hogy egy gyógyszerkeveréket, -amit ő maga fejlesztett - magán próbálta ki. Azt mondják valószínű, hogy az egyik összetevőjére allergiás lehetett, mert fuldokolni kezdett, ezért rohant az kijárat irányába, amikor összeesett, és elvesztette az eszméletét.
-De, hát ott volt a laborban, miért nem adott, vagy adatott be magának egy adag ellenszert?
-Igen, van az úgy, hogy az ember sokkot kap, így nem a legjobb megoldást választja.- mondta egy másik szemlélődő, akit Janina még sohasem látott.
-Ne haragudj, te melyik szakra jársz?- kérdezte Nina, de mire szemét újra az előbbi helyen állóra fordította, az illetőnek hűlt helye volt. –Nahát, hova tűnhetett ilyen hirtelen? -elmélkedett.
A pozológiát és farmakodinamikát tanuló társa, minden segítség ellenére feladta a küzdelmet az életéért.
-Meghalt!- mondta a medika.- 11h. 45s. Rekviszkam in pace.
-Milyen szomorú, az egyik legtehetségesebb hallgató volt a tagozaton.- jegyezte meg félhangosan Nina.
Ekkor lépett be a hatalmas ajtón Damian. A lány odaszaladt hozzá, most mindennél jobban vágyott arra, hogy a fiú szorosan átölelje, fájdalma enyhüljön. Damit is megdöbbentette a történet. Nina kihagyta a következő órát, inkább kedvesével lesétáltak a tengerpartra. Lévén atlantiszi származása miatt, átérezte a haldokló minden fájdalmát. A víz lágy morajlása kellemes hatással volt rá, Dami ölelésében lelke felszabadult a kínzó érzésekből. Csendben álltak, nézve a hullámok egymásutánját. Azt szerették a legjobban mikor egy-egy delfin csoport erre tévedt, és víg ugrándozásukkal feltöltötték a lelküket. Sokáig álltak így, majd egy óra elteltével visszatértek a kastély falai közé.
A halottat már elszállították a közeli városka hatósági patológiai intézetébe. Nina mégis érezte a bolyongó meggyötört lélek jelenlétét. Az ezeréves épület egyébként is nehéz levegője, most még súlyosabban gomolygott.
-Dami, meg kell tudnom mi történt Bálinttal. Ígéretes tehetség volt, soha nem kockáztatott. Szerintem, más van itt a háttérben. Ez nem lehetett baleset. Segítesz nekem?
-Tudod, hogy bármikor számíthatsz rám. Bár ebben az ügyben konkrét segítséget akkor tudtam volna nyújtani, ha láthattam volna Bálintot, mielőtt elszállítják.
-Hát legföljebb belopódzunk a patológiára.- mondta cinkos mosollyal az arcán Nina.
-Mondtam már, hogy őrült vagy?- kérdezte némi rosszallást sugallva Damian, azután csókot nyomott a lány homlokára.
-Még csak kb. ezerszer.
-No nem baj, a lényeg; kerüljük el a törvénytelen dolgokat, ha lehet. Bemész az előadásra, vagy egyből nyomozni indulunk?
-Az előadás. Most még úgyis a hatóság vizsgálódik a laborban.
-Ha tudnák, hogy te ilyen jól olvasol a gondolataikban, óvatosabban elmélkednének. -kacsintott Dami.
-Na ne izgulj, nem erőltetik meg magukat! Különben is, itt hivatalosan is oktatnak misztikát!
-Szóval szerinted tudniuk kell, hogy beleláthatsz a gondolataikba?
-Ó, Dami, tudod, hogy ez nem oktatható! Azért tisztában vannak már azzal, hogy létezik ilyen tudás is.
-Hát, nagy hadvezér lettél volna! Sokat tartasz az ellenfélről.
-Nem. Elsősorban, nem az ellenfeleink, másodsorban, a dékán tud az atlantisziak jelenlétéről, és szerintem beszámolt nekik a tudásunkról.
-Délután?
-Négykor.
Egy forró, mégis diszkrét csók után elválltak egymástól. Jania gyógyszerhatástan (farmakodinamika) órára ment, Damian csonttöréstan (agmatológia) előadásra vonult. Mindketten szerették az előadásokon megszerezni az információkat. Így nem kellett a szabadidejüket könyvek bújásával tölteni, elég volt nekik átolvasni a leckét, és végig figyelni az előadásokon. Ma azonban Ninának nem nagyon ment az odafigyelés. Gondolatai mindig elkalandozott a labor irányába, az ott folyó eseményeket figyelte. Egy alkalommal arra lett figyelmes, hogy az előadó tanár a nevén szólítja.
-Kedves Janina Náday, megtenné, hogy elismétli, amit az imént mondtam, mert úgy tűnt nagyon elgondolkoztatja!
-Ó, hogyne Professzor úr!- gyorsan körbe járatta a környezetén a gondolatolvasó tehetségét, de rá kellett jönnie, hogy a tanáron kívül nem sokat tudják miről is folyik az előadás. –Ön épp azt ecsetelte, hogy….
-Igen kisasszony, látom megint csak ön, figyel.- szemét körbehordozta a társaságon- Holnap dolgozatot írunk, az életmentő gyógyszerek adagolásából! Viszont látásra!
A tömeg lassan megindult kifelé. Nina is szedelőzködött, de mielőtt távozhatott volna a prof, magához hívta.
Tudom, min töri a fejét!- mondta miközben halványzöld szemeit a lány szemébe fúrta.- Tudja, magam is Atlantisz gyermeke vagyok.
-De nem a gondolatolvasás tudományával.- mondta a lány miközben a szivárványfény körülötte hatalmasra nőt.- Ön gyógyító pap volt.
-Nagyon ügyes! Lehet, hogy magának kellene oktatni, és nekem tanulni.
-Nem, mindenki maradjon a saját kaptafájánál.- s Nina Sötét szemei most zölden csillogtak -Mit szeretne tőlem, Professzor úr?
-Ha már úgyis nyomoz a társa ügyében, megtenné, hogy engem is tájékoztat az eredményről?
-Honnan ez a következtetés?
-Kedvesem, attól, hogy a gondolatait nem látom-, hallom olyan tisztán, azért a jelekből tudok olvasni.
-Segíteni is szeretne, vagy csak infót?
-Ha tudok, segítek, csak szóljon mikor és miben.- mondta, miközben kezével az útjára bocsátotta a lányt.
Janina visszament a szállására. Fürdővizet eresztett magának, s míg az folyt, ő gépbe vitte az aznapi tananyagokat. Fáradtan merült a vízbe. Ebben a közegben mindig sokkal jobban tudott összpontosítani. Először a tanultakat összegezte, majd a társa ügyében kezdett elmélkedni.
-Bálint nem óvatlan ember volt, és pánikba sem esett volna… Képtelenség, hogy ez baleset! – tűnődött a lány. –Bálint, gyere, segíts! Mi volt a gond? Üzenj, jelezz! – gondolataival a víz alá merült és élvezte a víz sajátos hangjait. Mikor azután levegővételre felemelkedett, látni vélte maga előtt a halott fiú arcát. Csendben nézte, és minden erejével az üzenetet fürkészte. Már érteni vélte miért e kapcsolat, mikor Damian hazaérkezve elűzte a látomást.
-Drágám! Megjöttem. Merre vagy?- szólongatta a lányt. Nina egy rövid ideig még képtelen volt megszólalni. Még a kapcsolat bűvöletében lebegett.
-Nina, itthon vagy?- lett a srác hangja bizonytalan.
-Igen, a fürdőben. -hallatszott a megnyugtató válasz. Dami már az ajtóban is termett.
-Minden rendben van?- kérdezte némi aggodalommal a hangjában. Közelebb lépve csókot lehelt a lány homlokára.
-Igen, persze! –sóhajtott a lány és viszonozva a kedvességet, ő is csókot hintett szerelme arcára. –Megtennéd, hogy készítesz némi uzsonnát? Mire kész vagy én is ott vagyok.
Dami szó nélkül kiment a konyhába, és neki látott valami tartalmasabb étel összeállításának, mert érezte, hogy az egész este a nyomozásnak lesz szentelve. Ahhoz, hogy figyelni tudjanak, nem ehetnek nehezet, hisz az emésztés sok energiával jár. Friss salátát készített, melyet sajttal dúsított, és roston sült pulykamellel tálalt. Ételüket csendben fogyasztották, majd a fiú csomagolt még egy-egy szendvicset, a lány készített habos kávét, mellyel megkoronázták az uzsonnát.
- Kedvesem megtartjuk a szakácsot!- viccelődött Nina, és csókot küldött a fiú felé.
- A kávé sem megvetendő. -visszonozta a bókot és a csókot Dami.
Elindultak a törvényszéki hivatalba. Mivel még világos volt, és a kórboncnoki részlegen túl sokan tartózkodtak ezért előbb sétáltak a tengerparton.
*
Az ügyet, különös volta miatt, a fiatal és igen tehetséges Julietta Ormond nyomozó kapta. Képességére való tekintettel már többször megkereste az F.B.I. is, de Jul szerette ezt a vidéket, és a nyugalmat. Nagy ritkán hajlandó volt tanácsaival, meglátásaival támogatni más nyomozó hatóságokat. Tehetségét végtelen tisztánlátásának és éles logikájának köszönhette. Mélyen tisztelte példaképének tekintet regényhősét; Sherlock Holmest. Úgy gondolta, Sir Artur Conan Doyle századának kitűnő elméje volt.
Mikor a laborba belépve körülnézet agya feltérképezett mindent. Éles tekintete, egyből észrevette a Mr Rozsos asztalán előkészített anyagok összetételéből, hogy az említet kísérletet- melytől később életét vesztette,- nem állt szándékában elvégezni. Felvetődött benne a kérdés; ki, és miért akarta az illető fiatal, tehetséges hallgatót eltenni láb alól. Azért, hogy a további nyomozást elősegítse, erről nem szól senkinek. Tudta, hogy az akadémia területén rengeteg olyan ember nyüzsög, akik képesek az elméjében kutakodni és, ha kell megakadályozni a munkáját. Ezért ő a gondolatait fedetten kezelte. Az évek során megtanulta, úgy irányítani elméjét, hogy a gondolatolvasókat összezavarja.
Szólt a nyombiztosítóknak, hogy mindent fényképezzenek le, és rögzítsék a nyomokat. Szándékosan kerülte, hogy konkrét legyen, de a helyszínelők pontosan értették, hogy mire gondol.
Ezért is szeretett itt dolgozni, összeszokott jó társaság volt az övéké. Mindenki tudta, mi a feladata, és azt profi módón végezte el. Tapasztalata a nagyobb nyomozó szervekkel való együttműködéseknél nem volt ilyen pozitív. Nagyon sokan voltak, akik a saját területükön sem végeztek igazán jó munkát, mégis mindig beleszóltak a máséba. Julietta tartott tőle, hogy most is megjelenik majd valamelyik fölöttes nyomozószerv, tekintve az Akadémia nemzetközi mivoltára. Neki már meg is volt a képlet a megoldáshoz, már csak a személyeket, és a bizonyítékokat kellett megkeresnie.
* |
