Elmereng, járt-e már fent. 
Emlékezete a horizonton.
Turkál lim-lomot, újra,
és újra. Közben dohog.

Tükre elé áll. Most látja,
egy életfa is lehetett volna.
Azt mégsem merte, vette.
Elfásult a sok-sok évben.
A holnap is tegnap volt.

Ki az ott ? Elfordul. Vissza.
Az meg utánozza ... Hess! 

Mikor pár óra múlva, lassan,
odacsoszogva bemutatkozik ...

Megint az a dög, vigyorog,
vissza, az arcába ... Csak oda! 
Belecsap a pofájába. A vigyor.

Vigyor ezer darabra! ... Hű!
Mint a karácsonyfa! ... Hűha!
Egy ütéssel csillámlósra ...
Díszítette ...  Ő ...  Mögé néz. 
Ott senki. Régen ...  Angyalhaj,
és csúcsdísz kellene ... 
Üss, te vigyor! ...  Súg a félelem.
Puff a tükörfára, szilánkosat.

Még, még! De riad, és nyüszít:

Jaj, meg ne lássák, jaj ne,
akkor bebogyóznak, és ... 
Jaj, és nem látom az angyalt!
Átsuhan, a csend rám zuhan.

Sosem látom a megváltóm ...
Sohasem jön! ...  Értem! ...
Pedig tükrömben készültem!



(2007.)