Már idejét sem tudom, mióta nem hallottam felőled, de mivel itt a karácsony, megragadom az alkalmat az írásra, abban a reményben, hogy nem kallódik el a levelem a rénszarvasok között.
Furcsa ez az idei karácsony! Először éreztem terhesnek a készülődést, de nem bírtam eldönteni, hogy ez csak azért van, mert öregszem, vagy a világnak is köze van a nyűgösségemhez. Végül aztán úgy döntöttem, a világ tehet mindenről, így aztán kicsit egyszerűbb volt elviseni, hogy én is ott tolongok a tömegben, ahelyett, hogy bojkottálnám az egész vásárlási hisztériát, ami az ünnep körül újabban kialakult. Őrület ez a tömegpszichozis! Még a karácsonyi zene is arra ösztönöz, hogy VÁSÁROLJ! VÁSÁROLJ! VÁSÁROLJ! És hiába üvölt belül az a bizonyos hang: "ÁLLJ! Nem erről szól az ünnep!" Szépen beállsz a sorba, ahogy a többiek.
Vagyis, persze, magamról beszélek, de gyanítom, te is úgy gyűrted le a torkodon a keserűséget az elfolyt pénz miatt, mint gyerek a csukamájolajat.
Na, ja! Ajándékok! Lassan már azt sem tudjuk, mit jelent a szó.
Ezen akkor kezdtem el meditálni, mikor eszembe jutott, hogy régen mennyire szerettem ajándékot venni. Csupa felesleges, olcsó holmi, ami nem jó semmire, mégis! Mégis jó volt rejtegetni a szekrény alján hónapokon keresztül, mert tudtam, mennyire örül majd az, akinek vettem.
Na, ez az! Világosodtam meg, miközben gondosan eltettem a garnciajegyet.
Most csupa hasznos holmit igyekszünk megvenni, amire különben nem futná.
Nagyonokos szolídan lap-topot kért, aztán levélben kifejtette, hogy ő nem szeretne azokhoz tartozni akiknek a karácsoy a pénzről szól. Hja, egyetemista! Pénze nincs, csak illúziója, de az legalább nem árt az egészségnek.
Ádi lovagló cipőt kért. Ami azt illeti olcsóbb volt, mint a márkás edzőcsukája, amit életem végéig képtelen leszek megérteni, hogy miért jó, ha valakinek márkás edzőcsukája van.
No, szóval -hol van ebben az ajándék? A befektetett idő és energia? Hogy amíg készülök, addig is a másikat hordozom a szívemben?
Csak a PÉNZ, a PÉNZ, a PÉNZ, amiből mindenkinek kevés van, és mégis! Ilyenkor úgy költ mindenki, mintha ettől könnyebb lenne elviselni, hogy időt és energiát már nem adunk egymásnak, mert az is arra kell, hogy legyen még több pénz pénz pénz...
És persze, akkor még nem is beszéltem arról, hogy a huginak öt gyereke van, az öcsémnek három, és már évek óta megajándékozzuk egymást, de mintha elfelejtkeztünk volna arról, hogy ennyi embernek már képtelenség ajándékot venni.
Én nem emlékszem, hogy a nagybátyám karácsonykor ajándékot vett volna nekünk, mégis imádtam.
Lehet, hogy ez speciálisan az én bajom, de arra jöttem rá, hogy nem tudok nemet mondani.
Na, de mostantól ez másképpen lesz!
Visszaszerzem az ajándék becsületét! Pártot alapítok a felesleges holmik védelmére. Le a haszonelvűséggel! Mert ebben a pillanatban szent meggyőződésem, hogy ettől betegedett meg a világ. Mi haszna van gyereket szülni? Mi haszna van szeretni? Mi haszna van élni?
Pedig a válasz olyan egyszerű és kézenfekvő!
AJÁNDÉK!
Ajándék a gyerek.
Ajándék a szeretet.
Ajándék az élet.
Nem azért, mert haszna van, hanem mert ettől lesz íze a szónak, melege a fénynek, színe a virágnak.
Meg kell tanulnom nemet mondani, mert különben elsodor az ár.
Na, bocsánat! Kicsit elkalandoztam kedvenc kérdésünktől, vagyis hogy...
„vajon a szelekció során kialakulhatott-e a nukleinsavak által csak mint hordozó, másképpen a gének örök fennmaradását biztosító túlélőgépek csúcspontjában, az emberben, természetes úton a lélek.”
Ezen azóta is töröm a fejemet.
Mert egyrészről belátom, hogy néha szánalmasan kiszámítható minden emberi történet, de azt is be kell lássam: csak a végkifejlet tudható előre. Mint ahogy nyáron valószínűleg nem esik a hó, és télen hideg a Balaton vize, de nem ettől lesz igazán izgalmas az egész. Az apró részletek, amitől izgalmas lesz egy-egy történet, mindig csak utólag tűnnek olyan logikusnak. Még mindig azt tapasztalom, hogy ami az emberről tudható, csak játék az érzelmek viharában.
Mert hiába a bizonyosság, hogy fáj a veszteség, mikor eljön az ideje, a legtöbb, amit az ember tehet, hogy nem fut el a fájdalom elől.
Na, de beszélhetünk valami vidámabb témáról is!
Pl.: hogyan bújtak a hangyák a piramisok alá? (Lehet, hogy ők építették? Emlékművet emelve ezzel a szorgalomnak...)
Ajjj, ennyit nem kophatott a humorérzékem! Inkább nem tréfálok a továbbiakban!
Látod, ez lesz belőlem, ha nem ösztönzöl tudományos elméletek olvasására!
Remélni sem merem, hogy válaszolsz majd levelemre, de szerencsére a remény nem bátorság kérdése, mert az hal meg utoljára:)
Kívánok neked és szeretteidnek sok feleseges holmit, és örömet az elkövetkezendő évben!
A salgótarjáni mámoros buli emlékével a szívemben:üdv, meg viszlát és egyebek!
Ági |
