| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Őszi pillanatkép Ideje:: 01-09-2008 @ 08:34 pm |
|
|
|
|
|
November közepe van. Csupán karnyújtásnyira van a tél fagyos keze. Leheletünk már látszik a levegőben, a kéményekből először csupán füstpamacsok, néhány hideg napot követően pedig vastag füstkígyók szállnak a felhők felé. A fák is levedlik nyári ruhájukat és helyette megkopaszodva állnak ellent a fagy kínzó pusztításának.
Este van. Ülök a parkban. Egyedül, félelemmel, ittas agóniával emelem ajkaimhoz az üveget. Megállapítom: a sör, ezen a hideg estén sem a testemet, sem a lelkemet nem gyógyítja. Fura, hiszen egész nyáron ez tartott életben, ez nyújtotta segítő kezét, ez segített továbbhaladni. Oldalra fordulok. A padon mellettem egy hosszú hajú, bőrkabátos srác ül, kezében ugyanazt az olcsó löttyöt szorongatva, mint én. Ez nem lehet. Nagyot húzok az üvegből. Szervezetemben pillanatok alatt szétárad az alkohol. Nem fázom. Szemben az utcán sötét nőalak barangol. Csupán a cipő kopogása árulja el kilétét. Néhány sötét folt, izzó cigaretta, parfümillat. Közben mellettem tompa puffanás: társam eldőlt. Jól döntött, legalább alszik egy jót, mielőtt hazafelé indulnánk. Felnézek. Az ég tiszta, a Hold még sehol sincs, csupán a fölénk magasodó fák takarják el a csillagok zömét. Kopasz óriásokként nézik ezt a két fiatalt, akik komor, éjszakai birodalmukba bemerészkedve próbálnak élni. Pár évvel ezelőtt még azt hittük, hogy az élet csupán erről szól. Csak akkor valahogy élvezettel tettük mindezt. Jó volt, amikor az alkohol elhomályosította tudatunkat. Nem láttunk. Nem láttuk ezt a vadságot, amely körülvesz minket. Boldogok voltunk.
Szemben az utcán néhány fiatal. Hangjukból ítélve tizenévesek. Közelebb jönnek. Kezükben tablettás bor, arcukon a részegség halvány fátyla lebeg. Már 10 méterre vannak, irányt változtatnak. Továbbhaladnak. Jól döntöttek.
-Hol vannak a többiek? –kérdezem barátom.
-Milyen többiek? Csak mi vagyunk itt.
-Azok, akikkel jó két éve örök barátságot fogadtunk.
-Azok? Azok nincsenek már sehol. Látod, csak mi maradtunk. Furcsák ezek az emberek. Folyamatosan változnak.
- Mi is változtunk?
- Persze. A körülmények ezt hozták. Egy csodálatos estét a legjobb barátommal. Ha belegondolok az egyetlen barátommal…
-Ez elég szánalmas. Nekem sem maradt már senki.
- Na jó, fogd be és igyunk inkább.
- Mindenki elment.
Ittunk. Aztán az üveg aljáról már a hab is elfogyott. Elérkezett a hazaindulás pillanata. Feltápászkodunk a padról és lassan elindulunk haza. Sötét van. Beborult. A foltokból is már csupán csak egyetlen maradt. A fekete. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 01-09-2008 @ 08:34 pm
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 01-09-2008 @ 10:33 pm)
Comment: Üdv. az oldalon. Nagyon tetszik ez a pillanatkép, bár az az érzésem, nem annyira őszfüggő, mint, ahogy a cím alapján gondolnám. Pengeélesen érezni a magányt, a fásultságot, a kilátástalanságot... gratulálok. Puszi: Andi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: blue (Ideje: 01-10-2008 @ 11:06 am)
Comment: Szép...nekem hiányzik a tagolás, és sok benne a szóismétlés...kár, hogy ilyen magányosnak érzed magad. szeretettel: gaby |
|
|
|
|
| Hozzászóló: kormi (Ideje: 01-10-2008 @ 04:11 pm)
Comment: A tagolás azért hiányzik,mert még nem igazán tudom kezlni a rendszert,új vagyok...:(köszönöm szépen a kommenteket!
Amikor ezt a művet írtam,akkor éppen a legmélyebb depresszióban voltam...de azóta nagyjából sikerült kimászni belőle.Szerencsére:) |
|
|
|
|
|
