Telihold

Júniusi éjjel ülök a kertben és nézem a csillagokat.A kerek teliholdat.Gondolkozom,hogy mit írjak.Hagyom,hogy az emlékek előtörjenek,hátha ihletet kapok tőlük.
Először óvatosan jönnek,mintha félnének.Egy-két kép a nyári estékről:szalonnasütés,éneklés,futkorozás,Balaton…vidám és ártatlan,de semmitmondó emlékek.
Aztán hirtelen elnyomja őket a nagyjából négy évvel ezelőtti álomszerű valóság…
Az idő éjfélre jár,de  a tűznél már csak néhányan ülnek a rossz idő miatt.Tegnap ilyenkor a harmatos füvön fekve bámultuk a csillagokat.Ma azonban más a helyzet:fúj a szél és szemerkél az eső.
Egy felhő épp most takarta el a Holdat.Vihar közeleg.
Felparázslik a tűz.Néhány szikra megperzseli a védelmezőn fölénk hajló fenyő alsó ágait,de megégetni már nem tudják őket- a szél és az eső visszaparancsolják a lángokat  a kőkörbe.
Felnézek.Egy nálam pár évvel idősebb fiú pillant vissza rám égszínkék szemével.Göndör,világosbarna haja van és kék esőkabátot visel.Arca a teliholdra emlékeztet.A telihold leszállt hozzánk…
Szinte észre sem veszem,hogy dúdolni kezdem az akkor,nyáron tanult dalt.

„Én édes szívem szép szemű
És szép szavú,ó tudtam én,
Hogy nem sokáig vagy te hű,
Mégis fáj,hogy nincs remény.

Búcsúzz el,messze mész,
Búcsúz el,útra kélsz,
Hozzám vissza úgyse térsz,
Hogy volna szép a búcsú?” 

Rám mosolyog.A szívem megdobban.Kér és tilt.Vágyik és fél.De a második dobbanás már határozottabb.Visszamosolygok.
Fájdalom nyilall belém.Nem szabad.
Visszanézek a tűzre és könnyek gyűlnak a szemembe.Miért?

„Az első órák íze még
A parti fák közt ott lebeg,
Hol ránk feszült a szürke éj,
S a hótól súlyos fellegek.

Búcsúzz el,messze mész,
Búcsúzz el,útra kélsz,
Hozzám vissza úgyse térsz,
Hogy volna szép a búcsú?” 

A szél egyre erősebb és az eső is mindinkább csepereg.a távolból mennydörgés hallatszik.A tűz újból felparázslik.Ismét felnézek,bár tudom,hogy nem szabad.Tekintetünk megint találkozik.
Egy angyal.

„Egy képíró egy képet írt,
S téged nézlek rajta én,
Egy boldog órán néztem így
Hát őrizd jól,mert nincs remény.

Búcsúzz el,messze mész,
Búcsúzz el,útra kélsz,
Hozzám vissza úgyse térsz,
Hogy volna szép a búcsú?” 

Hirtelen ömleni kezd az eső.Villámlik és mennydörög.A tűz pillanatok alatt kialszik,de már senkit nem érdekel.Viharos szél tépi a fák koronáját és a ruhánkat.
Nincs rajtam esőkabát.Rohanok a házba.Érzem,hogy engem néz,de nem nézek vissza.Hálásnak kéne lennem a viharnak,de képtelen vagyok rá.
Miért?
Ostoba kérdés,tudom a választ.Kicsi vagyok,nem érthetem,még nem.Tilos.Mégis…a telihold lejött a Földre.Egy angyal képében.Engem kísért,nem hagy nyugodni.
De már erősebb vagyok nála.Nem hagyom magam.

Már a fűben fekszem és bámulom a kerek Holdat.Könnyek csorognak a szememből és eláztatják az arcomat.Átfut az agyamon a gondolat:ha most jönne a telihold…
De nem jön.S a gondolat nem vigasztal-csak még jobban ömlenek a könnyeim.