Igaz világom
Halkan zokogó, bús, vén kőrisfák alatt
Langyos esőcseppek áztatták hajamat.
Néha egy-egy madár rikoltott a csendbe,
Vén fák közt sétáltam, hosszan elmerengve.
Hiába kerestem őz, vagy szarvas nyomát,
Erdő mélyén élő vaddisznók csapatát,
Avar-lepte úton mennyit barangoltam,
Fürge mókuskölykök csak kacagtak rajtam.
Sokáig csodáltam égig érő fákat,
S ahogy őket néztem, elfogott a bánat,
Harmatos erdőben élni hogy kívántam,
S idegen vagyok már ebben a világban.
Fogadjatok be, ti szélvédett tisztások,
Világtól űzötten hozzátok kiáltok,
Elég volt, elég már a tengernyi sárból,
Rideg kővárosok közömbös zajából.
Elég volt, elég már, rám szakad e járom,
Békés kebletekben megtisztulni vágyom,
Fogadjatok hát be, vegyétek a lelkem,
Hogy igaz világom nálatok megleljem! |