Érdemes várni

Egyszer mindenki volt boldog,
ha csak egy percre is
Talán reszketett tőle,
mint a fagyba kapaszkodó csillag
vagy idétlen kacagott
S közben könnyei peregtek szaporán
De az már igaz, boldog volt
Visszavonhatatlanul

S a megelőző idők pocsékja
hirtelen távolivá vált,
mint a vénnek a kamaszi hév
vagy ugyan-e kamasznak egykoron 
a még meg nem élt bölcsesség
No lám! A jövő moraja sem fontos,
csak maradjon az idilli kép,
egy percnyit, egy röpke percnyit még

Robogó másodpercek órakalácsot gyúrnak,
tovább lökdösik az álló időt
S a hirtelen lett boldogság,
ahogy jött fáklyalángként repült
Hideget hagyott maga mögött
és a sötétbe veszteglő űrt

Belesikít a valóság a csöndbe
Üveghangja éles, mint gyilokra fent kard,
ami vad mozdulattal pengézi el az egykét,
s emellett konokul kitart
Az egyszeri boldogság hiába küzd,
legyőzi a múló idő és irháját mentvén
a harcot, szép lassan feladja ő

De ott volt, ott időzött már egyszer
Akkor hát a végtelen reménykedés jogra jut
Darócok között selymet keresni élünk
nagy rongyputtonyok között,
S ha kiszálkázott kezed repedt bőrén fennakad
-Míg túrsz-, a kelme, ami lakkosan sima
lelkedet takargatja, a bútól fedi el
Az átélt boldogság emléke mindig megmarad,
mindörökké, visszavonhatatlanul

Herczeg Zoltán Mikebuda,