Egy pesti kávézó fala piros tapétával volt lefedve és rajta kis lámpák világították be enyhe fénnyel a kis képeket, amik fekete-fehérben távoli országok fővárosainak szépségeit mutatták be. Minden asztalon állt egy ugyancsak kisebb méretű lámpa, de még így is kicsit sötétebb színezetet kapott a helyiség, amit akár romantikusnak is nevezhetünk. A kávézó e részét elválasztotta egy kis folyosó, mely végén a bejárat volt és épp a piros helyiséggel szemben helyezkedett el egy másik rész, amiben a pult állt és még pár asztal, de ez már nagyobb társaságoknak volt fenntartva és jóval világosabb is volt. Ilser nevű csapolt sört szolgáltak fel, ami természetesen nem import áru volt, de ha hihetünk a pultos szavahihetőségének eredeti német recept szerint készült. Azért iható volt és az ára is elfogadható, mint ahogy minden itt kapható ital is. Így sokan jártak ide, de mégsem lehetett soha a teltházas túlzsúfoltság érzete az ott lévőkben, mert valahogy mindig annyian voltak, hogy mindenki kényelmesen elfért. Idősebb házaspártól fiatal egyetemistáig minden korosztály képviseltette magát, így ez a kávézó nem keltett semmilyen kirekesztő jelleget senkiben. A romantikus helyiségben egy este az egyik asztalnál egy huszonöt év körüli fiú ült és kávét ivott egy igényesebb politikai újságot olvasva. Mivel szombat volt, így az újság melléklettel jelent meg, amiben sok érdekes cikk volt. A fiún nem volt semmi rendkívüli, öltözéke szolid, nem kirívó, inkább elegánsnak nevezhető. Sötét szőke haja, ami rövidre volt vágva egy kevés zselével volt átitatva. Barna zakót, vörös inget és egy farmer nadrágot viselt. Arca elsőre jó benyomást keltett, egyetlen furcsaság volt ezen az illetőn, hogy az asztalán a kávéja mellett négy kockacukor volt szépen egymásra helyezve.

Nem volt még olyan késő, kilenc óra felé járhatott az idő, mikor egy 50 év körüli asszony lépett be. Haja vörösre volt festve, teste teltebb, valószínűleg három szülésen is túl lehetett már. Ő is egy kávét tartott a kezében és rögtön leült a fiatalemberhez legközebb álló asztalhoz. Egy rövid ideig várt ott, elnézegette a falon lévő képeket, hosszasan elmélázott egy amszterdami főtéren álló épületen, majd pedig elkezdte először csak lopva, majd pedig komolyabban figyelni az újságot olvasó fiút. Kisvártatva felállt és odament hozzá.

- Leülhetek? Kérdezte és arcát nagyon halvány pír fogta el. A félhomályban senki nem figyelt fel erre a váratlan kérdésre, mindenki el volt foglalva a szemben ülő partnerével. A fiú rámutatott a székre, hogy csak tessék, és kedvesen mosolygott, miközben összehajtogatta az újságját.

- Azért van egymásra pakolva a négy cukor… ?

- Azért. Válaszolta, lassú bólogatással és egy enyhe mosollyal az arcán a fiú.

- Egyébként engem Annának hívnak és elnevette magát, olyan erőltetetten, amiből jól látszott, hogy teljesen zavarban van.  

- Engem Péternek.

- Értem, nem sok egy kicsit az a négy cukor egymáson?

- Tudja, ha hölgy lennék, most fel is pofozhatnám, ezért a sértésért, de én mégis megbocsátom.

- Nem akartam megsérteni, de ön szerint megérné ez nekem?

- Ezt magának kell eldönteni.

- Hát, innen már nehéz visszafordulni, nem igaz?

- Nem tudom, milyen komolyak a szándékai…

- Én csak jól szeretném érezni magam erre az estére.

- Abban azt hiszem tudnék segíteni.

- Előre kellene fizetnem?

- Igen, de ha időközben nincs megelégedve velem, akkor visszaadom az egészet.

- Ó milyen lovagias!

Látszott, hogy már kezdett feloldódni az asszony. – És ugye egy cukor, az egy 10-est jelent.

- Igen.

- Jól van, nem bánom, de akkor ugye gyengéd lesz.

- Amennyire csak akarja.

- Rendben. Táskájából elővette pénztárcáját, aztán hirtelen még jobban elpirult, eszébe jutott, hogy nem a piacon van, ahol épp fizetni akar egy kiló krumpliért, és táskája mélyére rejtette tárcáját, amiből kihámozta a pénzt. Majd pedig az asztal alatt átnyújtotta a fiúnak.

- Rendben Anna, akkor most szeretném megkérdezni, hogy mihez lenne kedved. Menjünk sétálni, vagy keressünk egy szórakozóhelyet, vagy menjünk egyből a lakásomra, vagy a tiédre. De azt előre le kell szögeznem, hogy a találkozónk, reggel 8-kor pontban véget ér, mert nem szeretnék később ebből bonyodalmat.

- Reggel nem is tudnánk együtt megreggelizni?

- Sajnálom, de ezek elszoktak húzódni, és könnyebb ha van egy fix időpont, amihez mindketten tartjuk magunkat.

- Már ne haragudj, tényleg meg se kérdeztem, hogy nem zavar-e, ha tegezlek, bár az én koromban…? Meg ha minden igaz amilyen közel kerülünk egymáshoz…

- Persze, de én azt mondom, menjünk, mert itt kevés a levegő.

Péter átment a másik helyiségbe, kifizette a pultnál a két  kávét, majd pedig belekarolt Annába, aki a folyosón várta. Kint egy kicsit szitált az eső, de csak olyan kis mértékben, hogy nem zavarta őket a sétálásban.  A kezdeti csendet Péter szakította meg.

- Na, és szeretnél valamit magadról mesélni?

- Sajnos magamról csak rosszat mondhatnék. Azt meg nem nagyon akarnám, mert elvégre szórakozni szeretnénk, vagy mi a fene… De egyébként egy befuccsolt házasság, 3 gyerek és egy biztos munkahely, ahol minden nap halálra gürizem magam. Ennyi röviden.

- Örülök, hogy nem az a fajta hölgy vagy, aki az ilyen találkákat arra használja, hogy vigasztalgatni kell.

- Jaj, ne! Nevette el magát Anna. – Szinte látlak, amint a magam fajtáknak bizonygatod, hogy mennyire szép, meg hogy biztos még talál valakit!

- Általában kerülöm a hazugságokat, de tény, hogy sikerül néha kellemetlen helyzetekbe kerülnöm.

- Nyugodj meg, én nem leszek házsártos kuncsaftod! Na és te? Rólad mit kellene tudnunk?

- Egy kisvárosi család nagyreményekkel induló fia belátja, hogy nem egészen úgy zajlik itt Pesten az élet, mint ahogy elképzelte! Itt egy kis meló, pár barát, aztán az esti kiegészítéseimet látod.

- Gyakran csinálod?

- Havonta kb. kétszer.

- Szóval nem szoktál rá…

- Nem igazán.

- Nem vagy szexmániás? Mondjuk ez egy hülye kérdés, mert például kíváncsi lennék, hogy rajtam mit ehetne egy ilyen mániákus.

- Van aki enne rajtad valamit, de most te nem őt kerested! Ezzel nem arra célzok, hogy én nem élvezem az estét, azért gondolom a szerelmet nem kell körülírni neked.

- Egyre jobban kedvellek! Örülök, hogy őszinte vagy! Remélem, hogy azért annyira nem leszek neked rémes élmény. Bár gondolom elbeszélgetsz velem, azzal nincs baj, de a szextől félek. Tudod, már nagyon ki vagyok éhezve! Ha már az őszinteségnél tartunk.

- Abban is tudok neked segíteni… De egyáltalán nem vagyok szexmániás. Sőt, nem a korod miatt mondom, de nekem semmit nem jelent a beteljesülés. Bár most nem is rólam van szó. Annyit adhatok neked, amennyire te képes vagy megnyílni.

- Szeretnék neked táncolni…

- Ő, én nem a szexuális adásról beszéltem, de ha te így akarsz valamit kifejezni…

- Igen, nagyon szeretném. Fogadni mernék, hogy egy nagymama, még sosem táncolt neked…

- Eltaláltad, emlékezetes lesz mégis ez az este!

- Remélem nem ironizálsz. Elmehetünk egy szórakozó helyre is. Rendesen is táncolhatunk , feltéve ha van kedved.

- Mindenképp, azt hiszem ezt már én is ajánlottam, itt a közelben van is egy jó hely.

Ezen a szórakozóhelyen, ami előtt egy kiülős hely volt, kint  és benti bárpulttal, már furcsább volt ennek a párnak a korkülönbsége, de mindenki elvolt magának, iszogatott és egyik embernek sem akadt fenn Annán és Péteren a tekintete. Ők pedig tényleg jól érezték magukat. Lágy ,elektronikus, spanyolos Chill out zene szólt, amire kézen fogva táncoltak. Sok pörgéssel és latinos mutatvánnyal megspékelve. Péternek volt rutinja, az asszonyba pedig szorult némi tehetség és a szemeket már hamarjában magukra is vonzották az ilyen mutatványokkal. Páran összemosolyogtak, de ez a mesterséges párt  nem zavarta. Párszor össze is csókolóztak. A fiú annak örült, hogy az asszonynak nincs nagy izzadságszaga, Anna pedig annak, hogy a fiún nem látszik az undor semmilyen jele. Elismerően konstatálta, hogy érti a mesterségét. Mikor már kitáncolták magukat, megittak pár Tekilát, s hazaindultak. Az eső már nagyobb cseppekben hullt. Rossz szagok csaptak fel az elhagyatott utcákban. Néhol a sikátorokból feláramló szagokból azt is gondolhatták volna, hogy Velencében vannak. Nem fogattak taxit. Mindketten egy kicsit be voltak csiccsentve és egymás kezét fogva, sétáltak ebben a nem épp romantikus városrészben. Péter a 9. kerület mélyén lakott…

- A barátaid tudják, hogy mi a mellékkereseted?- Kérdezte az asszony, egy rövid hallgatás után.

- Nem, de nem is baj, hogy nem tudják.

- Érthető, hogy nem vagy rá büszke. Bánod, hogy ma leszólítottalak?

- Nem. Viszont akkor sem dőltem volna késbe, ha egyedül megyek haza. Tudod, nem sok minden hoz lázba az életemben.

- Például mi?

- Például a magas gázszámla!

- Ne viccelj, valami örömöd csak van?

- Ha nem okozok neked csalódást, akkor ma nyugodtan alszom el.

- Ez kedves tőled, de azt ne mondd, hogy ha másoknak meg tudsz felelni, akkor te már kipipálhatod a napodat.

- Pedig valahogy így. Megpróbálom elmagyarázni. Neked szeretnék most megfelelni, mert ez a munkám. Aztán holnap az igazi munkámban is szeretnék megfelelni, mert a főnököm és a munkatársaim azt akarják, hogy haladjon előre a bolt, amiben dolgozom. Aztán ha néha hazamegyek, akkor a szüleimnek is megfelelek, elmondom, hogy milyen boldog vagyok, néha kitalálok egy lányt, hogy nyugodjanak meg. Aztán az otthoni haverokkal elmegyek sörözni, majd meghallgatom a családjukról szóló történeteket. Mennyit tudnak azok nyavalyogni. Na de aztán jön a vigasztalós rész, majd pedig, ha már nagyon berúgtunk, akkor meg megölelnek, és azt mondják, hogy jól teszem, amit teszek és azt, hogy soha ne nősüljek meg! Érted? Bólogatok akkor mikor vigasztalnak és bólogatok akkor is, mikor bíztatnak! Az a lényeg, hogy mindig elégedettek legyenek velem, mert az öröm a szemükben kárpótlás az én üres mindennapjaimért.

- Ez elég kiégett ember látszatát kelti. Olyan, mintha ezt én, ebben a korban fogalmaztam volna meg.

- Tudod, ha rád nézek, sokkal több életet látok benned, mint önnön tükörképemben. Te legalább eljöttél, megajándékoztad magad egy kis kiruccanással. Nem adtad fel. Előbb utóbb jobbra is fog fordulni az életed.

- Jaj, nehogy egészséges ember látszatát próbáld rám vetíteni, mert azért részemről ez nem egy spontán találka volt. Azért jól esett, hogy azt látod rajtam, hogy én nem adtam fel az életben való hitemet. Te feladtad?

- Szerinted?

- Jó ez hülye kérdés volt, velem randizol, vagy melózol, vagy nem tudom, hogyan nevezzem, de az a lényeg, hogy azt látom, hogy nem vársz semmit az élettől. Viszont azt el kell mondanom, hogy most elég lehangolóan viselkedsz. Elvégre én nem ezért fizetlek. – Ekkor elnevette magát az asszony, ideges nevetéssel, mert érezte, hogy ez most nem egy jól sikerült poén volt.

- Jogos, mostantól csak vidám dolgokról mesélek.

- Most megsértettelek…- Mondta az asszony, lehajtott fejjel…

- Remélem nem bántalak meg ezzel, de nem nagyon tudnál engem megsérteni. Ezeken a dolgokon már túlvagyok. Viszont nem leszek ilyen morcona és mesélek neked a német érettségimről.

- Neeem. Bocsáss meg, maradj csak őszinte és ha épp szomorkodni van kedved, akkor ne tartsd vissza. Örülök, hogy akkor legalább én is, mint vén szatyor, tudok neked valamit adni.

- Köszönöm, de tényleg nem vagyok szomorú. Jól érzem most magam veled, és mindjárt haza is érünk.

- Jaj annyira kíváncsi vagyok a lakhelyedre. Hol élhet vajon ez a különc szomorúlovag?

- Ne gondolj nagy kéróra, van benne egy kényelmes ágy, más azt hiszem nem is számít.

- Az már biztos…

Megérkeztek. A lámpa égve maradt. Az asszony táncolt. Reggel nyolckor Anna kilépett a lakás ajtaján. A fiú az üres lakásban arra gondolt, miközben a tükör előtt a munkahelyi egyen ingjét gombolta be, hogy új éjszakai műszak után kellene néznie…

                                                                                                                             2007-04-18