Nem panaszkodom, mert úgy érzem nincs jogom rá. Nem sírok, mert látszólag már nincs miért. Ha kell, mosolygok, ha kell, rezzenéstelen arccal teszem, amit a mindennapi robot megkíván, amit elvárnak tőlem Ők. Mindenki más.

 26 éves vagyok. A szüleimmel élek. Unalmamban internetes naplókat olvasgatok. Titkon valami megmagyarázhatatlan élvezettel tölt el, ha bepillantást nyerhetek mások életébe. Különösen a kissé neurotikus személyiségek bejegyzéseit kedvelem. Ilyenkor egy pillanatra fellélegzem, amiért nem vagyok egyedül. Amiért akad még ember a Földön, aki hozzám hasonlóan a maga kis titkos, nárcisztikus világában tengeti napjait, önmagát sajnálva szüntelen.

Aztán ott vannak ők is. Azok a manapság divatos emancipált nők, akiknek az élet csupa kaland és boldogság. Akik minden hónap végén felmarkolják a vaskos summát a munkahelyükön, majd gondolnak egyet és átreppenek a világ egy másik szegletére. Hogy miért pont oda ahova? Roppant egyszerű! Mert e mellett még nincs ott a parányi pipa az utazásokról számon tartott listán. Mert pont ott csapták fel a földrajzi atlaszt. Mert az egyik hasonló kaliberű ismerősük ódákat zengett a helyről. Mert úgy érzik, nem élet az élet, míg végig nem járták az egyik menő életmód magazinban leírt útvonalat… Gyűlölöm őket! És mégis, mint egy istenverte szenvedélybeteg, folyton visszatérek, hogy még véletlenül se maradjak le életük legparányibb mozzanatairól sem. Hogy, ha csak gondolatban is, de részese lehessek egy ismeretlen, s titkon oly vonzó világnak. Én, aki életében még csak repülőn sem ült.

Néha, amikor úgy érzem, elég kiegyensúlyozott vagyok, és a hangulatom elérte azt a maximumot, amit az utóbbi időben elérni engedek neki, félve, de rákattintok kismamák, újdonsült anyukák naplóira is. Nem tudom, miről írhatnak, nem tudom, boldogok-e, és egyáltalán, dunsztom sincs, milyen érzés felnevelni egy gyereket. Nem tudom, mert könnyeimtől elhomályosulnak a képernyőn megjelenő sorok… Mindig, minden egyes alkalommal. Kivétel nélkül.

Millió életet élek egyszerre. Körbejárom a világot, jóképű férfiakkal randizom, felülök a hullámvasútra, búvárkodom, bálokra járok, egy vadvirágokkal teli réten piknikezem, sírok, nevetek… Mindent, mindent megteszek, amire valaha is vágytam. Mindent. Gondolatban mindent.

Millió életet élek, csak egyet nem tudok. Csak azt nem, amit élhettem volna, ha nincs az a pillanat.

Ha nincs az a pillanat, amit ha kiradírozhatnék az életemből, Anya is lehetnék.