„…meglehet még az, ami elveszett,

gyönyörű szép, kozmikus kék szemek.”

(Európa Kiadó)

Mintha sötét, sűrű erdőben tévelyegnék,
s nem találnám a kivezető utat;

Mintha földönkívüliek játékszere lennék,
kik szórnak rám válogatott kínokat.

Mintha tiszta szívvel szeretnék,
és úgy érezném, nem szeretnek viszont;
Mintha hazudnék és hazugságban élnék,
kerülve minden konfliktust és viszonyt.

Mintha ezer meg ezer sebből véreznék,
és nem lenne ki védjen, oltalmazzon;
Mintha mindenkitől félnék, megijednék,
ki a mindenség küszöbén értem harcol.

Mintha állandóan elégedetlen lennék,

s hajszolnám a délibábos kincset;

Mintha homályosan gondolkodnék -

LSD száll a cigarettafüstben.

Mintha csalnék és megcsalatnék,
s nem látnám, hogy jégpohárból iszom;
Mintha féltékeny bosszút állnék -
kárvallottja saját magam vagyok.

Mintha a konokság rózsáját öntözném,

bízván egy könyörületes Istenben;

Mintha a szorongás páncélját viselném

halálra gyötört testemen.

Mintha a tudatalattid mélyén lapulnék,

várván egy hol nem volt esélyre;

Mintha a cyber-herceg szellemét érezném

a nem túl távoli jövőben.

* * *

Mintha... mindez nem is én volnék,
csak a képzeletem játszana velem;
Mintha mindig éberen álmodnék,

s te itt lennél, és fognád a kezem.