| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
sóhajra tűzött miriád a Szaharából (hommage á Albert Camus) Ideje:: 03-18-2008 @ 12:53 am |
|
|
|
|
|
Berbernek öltözök egy biciklin, szemem halványba forduló kékbe rugdalózik és répát harapok az úttesten végigkopogó pestisből. A villamosok szerényen haladnak a kihalt Hilbert térben, selyemsálat kötnek a nyakukba és tágra nyíló szájjal fogadnak minden arabot. Kezembe veszem a hajszálakat és viasszal várom a levélhullást, mint télidőn a temetést. Szórni szájakat falevélből, én meg egy vödör szerencsétlenséget kanalazok az éhező csecsemőkbe. A piramisok reflektorfényt vetnek a halálra míg az ananászok visszanéznek a színpadról. Még Egyiptomban kötötte a nyakamba a sikolyát, mikor még nem nőttek gombák a talpamból ki, kalaposan járok nesztelen. Súrolom a forróságot a délelőn és kávéházi szerelmekbe kapaszkodok. Még itt vagytok? A krokodilok várhatnak, a szőke hercegre még inkább, mert elénekeltem az utolsó pohár vizet, bánatom véletlen redőiből is kifacsartam a sótlan könnyeket. Cirkuszt építek minden zavaros gondolatotokból, kókusszal etetem a harlekineket, a zaccot a halaknak dobom, a kávéfőző a zsebemben persze az enyém már csak az illatát iszom át magamba. A házakba még utolszor életet lehelnek a tehenek, mikor vékony spirálú kardhalra húznak kiabálós mazsolás kalácsot. Nem lészen már hangotok fénylő homokját a sivatagnak torkotokon elszitálom és írásba adhatjátok az utolsó kívánságtok. Elég ha én tudok olvasni kiszáradt tekintetetekben. Nincsen ferde bajszom, sem hajléktalan szivárványt nem hordok a derekam körül copfban. Bezártak a templomok, a rózsaablakra szúrt szentek magukhoz nyúlnak és az élet spermáját lövellik rátok, ahogy leheletetekből előbújt a halál, számkivetettek lettetek, mégsem állok felettetek. Ő is csak lehunyt szemmel nézi, ahogy elbújok köztetek egy utolsó mosolyba. A bőröm alá alvadt vér hótakarót formáz és zubogó patakként tör elé ajakam alól egy elhazudott sóhaj, mit sosem engedtem, mikor szénaszálon abszintoztam egymagamba az egész várost. Részegen egész más a szakállam, végighúzom a hajnali csigaszedők hátán, míg bal orcám kékbe fordúl. A fák pókhálóvá szaggatták magukat, görcsösen vitázva lépnek ki a csókolózó kapualjból. Kiteszem az üvegcserepek közé az érzéseimet, az ablakpárkányon patkányok marcangolják szét, s darabjaikból egy sosem volt szerelem körvonalai szakadnak ki a szomjúhozók közé. Kezdet a számba dugod, fogaimat összesakktáblázod, s száraz bőröd meztelenségére írom a holnap álmait egy hentes ceruzájával. Esőnek öltözöm a lemenő nappal, egyedül rohanok végig minden utcán és könnyebb halált hozok a könny nélkül síróknak, míg nyelvük szájukba nem dagad s nem jutnak többé levegőhöz sem. Menj, vidd hírét az igazaknak. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 03-18-2008 @ 12:53 am
| Hozzászóló: kiralylany (Ideje: 03-18-2008 @ 11:36 am)
Comment: Hűha, nagyon érdekes írás. Tetszett. Nem mindennapiak a képeid, és a képzettársításaid. Ehhez már külön kis vevőkészülék kell. :-) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szellzsofi (Ideje: 03-19-2008 @ 04:58 pm)
Comment: A szavakat kacatként dobálod le valamiféle padlásról, aztán szénába hengergeted mindet, hogy illjenek. Néha rácsodálkozom egy-egy téglára, hogy rácsodálkoztam, hogy tégla. Épp ezt szeretem az írásaidban - és azt az eszméletlen nagy vágyódást és harcot. Megen jó, ölellek, szellő :) |
|
|
|
|
|
