Égi tüzek lobbannak a felhők felett,
haragtól szürkében úszik már a táj,
mintha varázsló érintésére,
táncolna minden, repülnek az ágak,
s az ég csatornáin, kinyílik a zár.
Vakító nyilak rajzolják az eget
az égi dobos veri tamtamát,
haragja olykor, pallosként lecsap,
s egy tüzes nyíllal fenyíti
a dombon a fát.
Megrémült ló tajtékkal hátán,
két lábon járja a menny ritmusát,
félelme hangja a völgyet is bejárja
nyakán, patakban folyik a habzó ár.
Fejét felszegve sörényét megrázza,
riadt szemében ég tüze lángol,
egyre sebesebben vágtat már tova
csak el innen messze,
sorsával számol.