AngyaliAndi & Baggio011
Vendetta 7
Boros Ferenc az egyik éttermének irodájában ült egyedül. Elégedetten szivarozott, miközben az ablakon át a Dunát bámulta. Neki is voltak ilyen napjai, amikor senkit nem volt hajlandó megtűrni a közelében. A testőrök is tudták ezt, lehetőség szerint ilyenkor nem zavarták kenyéradójukat.
Az öreg maffiózó szeretett nosztalgiázni, szerette lefuttatni az emlékeket arról, hogy honnan is indult el, és hol tart most valójában. Egyszerű városi kölyök volt, egy börtöntöltelék apával, és egy alkoholista anyával. Sokkal jobban szerette mindig is az apját, Boros Gézát, aki a tolvaj élet minden apró kis fortélyát megmutatta neki.
Aztán ahogy egyre csak cseperedett, fiatalemberré vált, minden eltelt perccel csak profibb lett. Szépen lassan eljutott a fegyverekig is, és innentől már csak egyetlen lépés volt az első emberölés. Apja észrevette, hogy fia túlságosan is elfajul, hiszen ő nem erre tanította. Egyre kegyetlenebb, egyre erősebb és mohóbb lett.
Huszonhárom évesen már öt embert gyilkolt meg, és dobott a Dunába. Édesapja idegei pedig napról napra rosszabbak, gyengébbek lettek az ifjú Ferenc miatt. Próbált hatni a fiára, ám haszontalannak bizonyultak próbálkozásai. Anyja is egyre többet ivott, míg végül teljesen beszámíthatatlanná vált.
Egy szép napon, Ferenc huszonhatodik születésnapján, amikor már a tizenkettedik embert ölte meg a nyílt utcán, apja feladta őt a rendőrségen. Még mindig oly élénken él az emlék, ahogyan hazaér, és apja ott ül a konyhában. Ferenc a szemébe néz, és látja benne a könnyeket. Majd a következő pillanatban négy rendőr is előugrik a semmiből, és leteperik a kis Borost.
Börtönbe kerül. Sokan esküdni mernének rá, hogy soha többé nem szabadul ki onnan. A nyilvánosság elől amennyire csak lehet, titkolják a dolgot. Háromnapi fogság után azonban megkapja a hírt, hogy anyja meghalt. Nem bírta elviselni férje tettét, és fia hiányát, ezért a hatodik emeletről fejest ugrott az aszfaltba. A fiúban kavarognak az érzések, hirtelen gyűlölni kezdi az apját. Legszívesebben megölné, most azonnal. De nem teheti, hiszen be van zárva…
Két hét elteltével azonban nem várt fordulat következett be. Boros Ferencet szabadon engedték. Minden egyes vád alól felmentették, és szabadon távozhatott. Nem sejtette, mi lehet az ügy háta mögött, de amint kiért a börtönből, a kapuban egy fekete színű autó várta őt. Az autó a fiú mellé gurult, majd letekerték hátul az ablakot. Egy kopaszodó, napszemüveges, mély hangú férfi szólította meg. Még most is szóról szóra emlékszik arra a röpke párbeszédre, és megannyiszor fel is idézi magában.
- Tudod te, hogy én ki vagyok?- hangzott a kérdés az autóból.
- Nem… uram… - válaszolt Ferenc megilletődve.
- Az az ember vagyok, akinek a mostani életedet köszöneted. Én hoztalak ki erről a szeméttelepről, és nem akarok csalódni benned. Értetted?
- Igen… De ki maga, uram?
- Mondtam már. Akitől a mai napon új életet kapsz. Mindössze egyetlen dolgot kell megtenned nekem. Ha nem teszed meg, megtalállak. És tudod akkor mi lesz?
-Visszajuttat a börtönbe, uram?- kérdezte félve. Ekkor a férfi elmosolyodott.
-Nem, Ferike. Az örökkévalóságba juttatlak. És most jól figyelj! Figyelsz?
-I…igen…
-Az a szemét apád elárult téged, tudok róla. Börtönbe juttatta a saját fiát. Te ezt nem hagyhatod. Ma megölöd az apádat, világos?
-Te… tessék?- hűlt el a fiú.
-Megölöd a kibaszott apádat, még ma!- förmedt rá a férfi- Utána pedig eljössz arra a címre, amit felírtam neked ide!- majd átadott egy kisebb csomagot a fiúnak.- Mindent megtalálsz benne, amire szükséged lehet. Most majdnem tíz óra van. Ha ötig nem vagy a megadott címen, véged van. Ja, míg el nem felejtem… bizonyíték is kell, hogy apád halott. Ne késs!- kiáltott ki az ablakon, majd szélsebesen elhajtott, magára hagyva a fiút.
A kis Boros néhány órával később beosont a saját otthonukba, majd a férfitől kapott csomagban lévő fegyverrel golyót repített apja fejébe. Nem érzett megbánást, nem érzett szánalmat, nem érzett ő semmit. Elégedetten nézte végig, ahogy apja élettelenül a földre hull, majd a vér vörösre festi lába alatt a szőnyeget. Mindössze a szőnyeg érdekelte csak egy hangyányit, semmi más…
Délután már négy óra előtt a megadott címen volt. Ez egy elhagyatott kis raktár lehetett, de azonnal megtalálta a férfit, akivel aznap délelőtt ismerkedett meg. Amikor arról kérdezték, hol van a bizonyíték, a kis Boros ledobta hátizsákját, majd hanyag mozdulattal kiborította belőle apja levágott fejét. Ez felülmúlt minden várakozást. Innentől az akkori alvilág azonnal befogadta őt, és mindenféle mocskos munkát bíztak rá. Kábítószerek, fegyverek, gyilkosság, örömlányok, zsarolás, vesztegetés stb.
Valóságos szörnyeteggé képezték át, mindent megtanult, amire szüksége lehetett. Mindent, ami elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy leszámoljon azokkal is, akik kihozták ugyan a börtönből, de megölették vele saját apját. És, ha őszinték akarunk lenni, a pénzzel sem volt oly nagyon megelégedve. Míg a nagyok súlyos milliókat szakítottak nap mint nap, neki morzsákból kellett élnie, egyedül a kurvákkal szórakozhatott ingyen. Titkon egy bérgyilkosokból, piti bűnözőkből összeállított csapatot hozott össze, hogy ő maga vehesse át a hatalmat. Volt köztük olyan is, aki szintén az akkori maffiának dolgozott, de Ferencnek sikerült hatni rájuk. Ő volt az akkori bandában a legravaszabb, legügyesebb, legkegyetlenebb. Két hónap kemény szervezés után összehozta a dolgot, beérett munkájának gyümölcse. Kelepcébe csalta a főváros összes nagyurát, és esélyt sem hagyva nekik végzett szinte mindegyikkel.
Így vette át az irányítást Boros Ferenc harminc évesen.
Jól szervezetten működtetett mindent, kivételes érzéke volt mindenhez, ami törvénytelen. Szépen folyamatosan kiépítette saját hálózatát, külföldi kapcsolatait, és beférkőzött a rendőrség korrupt köreibe. Övé lett az egész város, minden egyes vetélytárs lassacskán vagy behódolt, vagy pusztulnia kellett. Később megismerkedett Némedi Máriával, akit óriási felhajtás keretein belül feleségül is vett néhány hónap után. Tőle született meg két gyermeke, először Richárd, majd három évvel később Attila is. Rendkívül elégedett lehetett a két fiúval, akiket rendesen kinevelt mindenre, hogy idővel majd átvehessék tőle a boltot. Felesége nehezen viselte az effajta törvénytelen életet, nem erre a pályára szánta fiait. Ez lett szerencsétlen asszony veszte is. Menekülni akart, de az autójában elrejtett pokolgép megállította őt. Ferenc lelkiismeret-furdalás nélkül repítette levegőbe feleségét, gyermekei anyját. A kicsik hidegségét, érzéketlenségét hűen mutatta, hogy gyorsan túltették magukat anyjuk halálán. Fogalmuk sem volt róla, hogy mindezek hátterében apjuk állt, de nem is érdekelte őket igazából.
Ezen gondolatok futottak át most is az agyán, miközben a Dunát bámulta, és szenvedélyesen kortyolgatta italát, és szivarozott. Hirtelen nem várt jelenet szakította meg nosztalgia pillanatait. Nagyobbik fia dühöngve viharzott be az irodába:
-Mi a fasz történt?!- kérdezte felháborodottan apja.- Neked nem Amszterdamban lenne a helyed egy szállítmánnyal, fiam?!
Richárd gondterhelten kifújta magát, majd idegesen belekezdett.
-Lekapcsoltak a németeknél - mondta kicsit félve. Tudta, apja nem lesz elragadtatva.
-Ezt meg, hogy értsem?! Magyarázatot várok!!!
-Jól van, jól van… Odaértünk a német-holland határhoz, és a kurva Fritz-ek át akarták vizsgálni a csomagot. Nem hagytuk nekik, így menekülőre fogtuk a dolgot visszafelé. Lupit ki is lőtték… meghalt- füllentett szemrebbenés nélkül.
-Mi az, hogy Lupi meghalt?
-Úgy volt, ho…
-Fogd be a mocskos pofádat Richárd!- tajtékzott az öreg.- Egyszer bízok rád egy komolyabb melót, erre elbaszod?! Egy lezsírozott melót sem tudsz véghez vinni, te szerencsétlen barom!!!
Richárd rettenetesen megalázva érezte magát. Próbált továbbra is magyarázkodni apjának.
-Azt… azt hiszem, valaki feldobott minket. Valami ellenlábas tetű.
-Mit ugatsz itt?! Nekünk nincsen ellenlábasunk! Azok vagy behódoltak már régen, vagy a föld alatt rohadnak!
-Valaki mégis keresztbe tett nekünk, apám!- emelte a hangját Richárd is. A határőrök mindent tudhattak, ráadásul üres volt az egész, mintha csak ránk vártak volna! Valaki csapdába akart csalni minket!- mondta Richárd. Apja ekkor megtörölte gyöngyöző homlokát, majd kicsit nyugodtabban folytatta:
-Kapsz egy lehetőséget, hogy jóvá tedd a hibádat. Megkeresed azt, aki feldobott minket, és elém hozod. Ha ez megvan, újra megadom neked az esélyt, hogy bizonyíts. Van tipped, ki tehette ezt?
- Ó! - mosolyodott el gúnyosan Richárd.- Azt hiszem le tudom szűkíteni a kört…
-Akkor találd meg! Sürgősen! És most takarodj a szemem elől!
Richárd lehangoltan elindult az ajtó felé. Apja még utána szólt:
- Richárd! Értesítsd Attilát, hogy segítsen ő is. Szaglásztasson az embereivel. Igen! Így lesz a legjobb. Szólj az öcsédnek is! Ez nem kérés volt!
Amíg Mercédesz gyorsan átpakolta Krisztián autójába azt a kevés csomagjukat, amivel elindultak otthonról, addig a férfi óvatosan beszíjazta Kristóf gyerekülését a háta mögé.
- Nincs messze, de jobb ötlet ott elbújni. Nem tudom hová készült, de higgyen nekem, nálam nagyobb biztonságban lesz.
- Magánál?- kerekedett el Mercédesz szeme.
- Higgye el, ott keresné a férje utoljára.
Krisztián besegítette a nőt az anyósülésre, majd beült, és gyorsan indított. Tudta, hogy senki nem követheti őket, de rá is átragadt Mercédesz idegeskedése.
- Akartam beszélni magával… a férje ügyeiről.
- Ezért jött utánam?- Mercédesz félig oldalt ült az ülésben, hogy kisfiát, és a mögöttük lévő utat is szemmel tarthassa.
- Ezért is. Meg láttam, ahogy elindult. Nem úgy tűnt, mint aki csak bevásárolni szalad el öt percre. Megkérdezhetem, mi történt?
Mercédesz sokáig nem válaszolt. Nem tudta mit, és nem tudta mennyit mondjon a nyomozónak. Nagyon kedvesnek találta a férfit, ösztönösen bízott benne, hisz, ha nem így lett volna, nem ül át az autójába, de ami történt… azt nem lehet elmondani anélkül, hogy újra át ne élné. Arra pedig még nem igazán készült fel.
Krisztián megérezte a nő szorongását. Tudta, hogy most nem fog beszélni.
- Rendben. Erről most akkor nem kérdezem. De mutatnom kell egy képet. Ott van a kesztyűtartóban. Kérem, nézze meg. Felismeri esetleg?
Elég volt Mercédesznek egy pillantást vetni rá, rögtön megismerte régi kolléganője fiát. Könnyek gyűltek a szemében. Remegve rakta vissza a fotót a helyére.
- Mikor?- kérdezte halkan.
- Két napja. – Krisztián látta a nő felindultságát. Nagyon sajnálta, de most nem lehet tekintettel erre. – Beszéljen. Kérem. Segítsen nekem. Honnan ismeri a fiút?
- Robika a barátnőm fia- csuklott el a hangja- A barátnőm abban a lokálban volt takarítónő, ahol én is dolgoztam sokáig. Robika is le- lejárogatott. De mi történt vele?
- Még nem tudjuk. Átvágták a torkát- Krisztián hallgatott egy darabig- A rakparton találták meg.
Mercédesz meglepetten kapta fel a fejét. Az Attila területe. Nem, az nem lehet. Attila szerette ezt a kiskölyköt, sokat bolondozott vele.
- Kérem asszonyom. Ha tud valamit… kérem beszéljen.
- Nem Attila volt- bukott ki önkéntelenül Mercédeszből- Ő nem bántaná Robikát. Szerette.
- Akkor van valami ötlete, miért pont vele, és miért pont a férje területén tették ezt?
A nő első gondolata Richárd volt. Csak ő képes ennyire aljasan viselkedni. És túl régóta dúl a testvérharc ahhoz, hogy ne legyen tabu semmi. Még ő sem az, még a kicsi sem az.
- Nem tudok semmit- válaszolta halkan- De Richárd már régóta ellensége az öccsének. Képes lenne rá… képes Ő mindenre.
Krisztián elgondolkozott. Nem is olyan buta ötlet. A testvérvillongásról tud mindenki, és igen, Richárdnak ez jó indok lenne, hogy eltűntesse Attilát az útból.
- Maga mennyire van benne?- kérdezte a nőtől. Szeretne rajta segíteni, de azt csak úgy tud, ha tud mindent, mindenkinek a szerepét.
- Semennyire. Én csak egy szerencsétlen hülye vagyok, aki rossz embert választott.
- A kollégáim sokszor látták a sógorával magát.
Mercédesz keserűen felnevetett.
- Láttak? Akkor tudnak mindent.
- Viszonyuk van?
Mercédesz megrázkódott, mintha hírtelen tíz fokot csökkent volna körülöttük a levegő hőmérséklete. Viszony? Az erőszak az viszony? Ránézett a nyomozóra. Talán… talán neki elmondhatná… beszélhetne erről az egész csapdáról, amiben kénytelen élni. |
