Haszontalan feni fogát duhaj ihlet, hiába nógat
Ma este józan vagyok, kárba nem fűt szenvedély
Budapest fölött nagy, nehéz dunnafelhők lógnak
Esőt szenvedve tűr, megtelik, mint egy edény

Az égből felém zuhog, akár sűrű szemű árpa
Szürkén záporoznak egymást követve hangok, s betűk
Lábam, s fejem körül lucskos tócsát formálva
Szemerkélése puszta zaj, nem üdítő etűd

Egyhangú csapkodása, mint a kín, örök, s végtelen
De kimossa lelkek mocskát, s elegáns-hitvány zakót
Hogy a hazugságtól tiszta, illatos és szép legyen
Szabadság párás enyhét kínálva, mindnek, ki rabja volt

S lefosztja büszkeségem bőrig egyre hulló ára,
Csatakos fejtetőmön csendesen, kívül-belül dobol
Lássam: ernyője alatt inkább meglapul a gyáva
Kimegy végül felejtve, ki csak üresen szónokol

Szakad egészen, nézd, odaálltam: elválaszt a víz is,
Ma este józan vagyok, s ha tegnap részeg voltam
Már nem érhet annál a holnapnál nagyobb krízis
Melyet borral oltva dőrén magamnak gondoltam

2008-04-15