Négy napja étlen-szomjan
Bolyongok egy sivatagban,
Hol nincs nappal, sem éjszaka,
Ez eddigi életem legsötétebb korszaka.
Hol vagyok? Mi ez a sivatag?
Zárt lelkem ez, mely mostanában hallgatag.
Négy napja volt kidühöngeni magát,
Ordítani, szidni a világ mocskos sarát.
Hogy kerültem ide? Ó igen, már emlékszem,
Agyam még nem zápult meg egészen.
Ő juttatott ide, midőn kimondta a zárszót:
Szeretlek bár, de nem bírok veled. Szakítsunk, Gábor!
Négy napja történt. Azóta étlen-szomjan
Bolyongok a sivatagban,
De magam sokáig már nem tartom,
Megágyazok a forró homokban, és szép lassan elalszom...