Most elkezdek
írni egy verset
egy első változatot, nyerset
még nem tudom miről fog szólni
magam is kíváncsi vagyok
kisülni belőle mi fog
nem is vers lesz úgy lehet
csak rövid sorokra tördelt prózni
(azaz: így kell a prózát aprózni)
vagy amit az okosok
szabad versnek neveznek - -
vegyünk egy orbitális közhelyet
például ezt:
egyszer minden véget ér
ez olyan banális máris
hogy ideírom: írta a slágerszerző
mert csak énekelve élvezhető
befogadni csak dalolva
mégis, gondolkodjunk el rajta:
a minden véget ér
egyszer véget ér
de mi az amihez a minden
a végén ér?
mert még hagyján a minden
arra így úgy megtanít az élet
de aki véges
ép ésszel felfoghatja e a véget
mert a minden ott lehet
egy cseppben
is a kitárt tenyérben
ott remeghet gyémántos fényben
a minden, mint apró modellje az egésznek
de a vég
túl nagy tehertétel az észnek
mi az amihez a minden ér
hová tegyük
milyen lehet
hűvösen fekete
vagy lángol, mint a vér
bonyolult, mint egy egyenlet
vagy egyszerű, mint egy étlap
felépítmény vagy alap
vagy olyan, mint egy november végi nap
amikor a tél kitátja száját
és olyan az égbolt
mintha isten szorítaná
a hervadt földre kihűlt pupilláját
és a test-dögök a dermedt kocsonyában
heverésznének világszerte
és tekergőző gerincek hemzsegnének
mindenfele,
mint disznófarkak csontozata...
igen, talán így érne minden véget
a minden így érné el a véget
nem lenne ének
nem lenne zsolozsma
ágkarú lények
néma csendben fellebegnének
által isten íriszén
bele a vakfoltba
a holdba...