Vágyálom

Csengett a telefon.

A lány megijedt. Szorongás lett úrrá rajta. Akárhogy is próbálta, nem tudott megnyugodni.

Minden izma megfeszült, s szíve hevesen vert. A telefon még mindig jelezte a hívást, és ő még mindig nem vette fel.

Félve a telefon felé pillantott, s látta, hogy a hívó kiléte rejtett.

Beléhasított a kérdés:

- Vajon ki lehet az?

Bizonytalanul a telefonhoz nyúlt, s erőt véve magán benyomta a megfelelő gombot.

- Igen? - szólalt meg remegve.

- Szió! Mi van veled? - kérdezte egy titokzatos hang a vonal végéről.

- Szia! Semmi különös, jól vagyok! - felelt a lány, bár még nem jött rá kivel beszél. A hang ismerős volt számára, s ettől felbuzdulva emlékei között kutatott. Nem kellett sokáig gondolkodnia. Jól ismerte már ezt a hangot. Szíve megtelt melegséggel.

Egy kérdés fogalmazódott meg benne, de a következményektől tartva, nem tette fel.

- Attila! - szólította nevén az illetőt.

- Tessék!? - reagált kérdőn a srác.

- Én...Nekem Te vagy életem legnagyobb szerelme! - bökte ki végül, s mint aki megszabadult súlyos terhétől, felsóhajtott. Ám a következő pillanatban másfajta terhek kezdték szorítani szívét.

- Mi van ha nem szeret? - egyre csak ez az egy kérdés villant az agyába. Félt. Félt, hogy elveszti élete nagy szerelmét. A csönd kínzó volt. A felelet váratott magára...

Vajon milyen választ kapott?