Remeg a kezem, mikor levelet neked írok, Igyekszem eltitkolni, hogy zokogva sírok. Édes méz, és a cián átka kevereg bennem, Már csak hunyorgó Hold vigasztal engem.
A Hold, és csendesen sírdogáló csillagok Ők, és TE tudhatjátok, igazán ki vagyok. Ki vagyok, és ki is voltam? Emlék a múlt. Akkor készített maszkom mára megfakult.
Maszk, ami mosolyogva fedi síró arcom, Maszk. Gondosan kisimítom, míg alszom. Ólom nehéz ébredés után nehéz felvenni, De tudom, világom a mosolyom érdemli.
Fakuló maszkom szeretteim ijedten nézik, Meddig bírom viselni? Soha nem kérdik.. Míg aggódás, félelem a lelkükben csillan, Maszkom mögül egy hamis mosoly villan.
Hisznek Ők, hinni akarnak „régi bennem” Én a sok önáltatást, oly mélyen elrejtem, Hogy szeretteimmel a kétséget felejtsem. Ne érezzék, ne tudják, mit is rejt a lelkem.
Te lennél egyedül, aki segíthetnél rajtam, De tudom életedben mennyi gond, baj van. Remeg a kezem, míg levelet neked írok... Igyekszem eltitkolni, hogy zokogva sírok.
Mindenki által titkolva, legbelül zokogok, Már nem tudom, ki voltam, nem tudom, Ki vagyok....
|