- Dánielnek -

Köszönöm, hogy álmom valóra váltottad,
- amit évtizedek előtt megálmodtam -,
hogy követed utamat, és a színpadon
zenéddel az embereket elvarázsolod.

Olyat adtál nekem, mit pénz meg nem válthat,
simogattad lelkem zengő muzsikáddal.
Hegedűd húrjai egyszer sírtak, zokogtak,
erőteljesen húzogattad vonódat.

Majd hangszered mosolygósabb kedve derült
- ez nekem viszont pár könnycseppembe került -,
úgy szállt muzsikád, mint egy vidám fecske-raj,
fülemig már nem jutott el az utcazaj.

Rám tört a boldogság csodaszép érzete,
oly erősen szólalt meg szívem éneke,
hogy egész bensőm csak mosollyal volt tele,
és jó apádat hívtam a mennyben: „gyere!,

nézd, mi lett fiadból, kire nagyon vágytál,
megvalósította édesanyja álmát!
Hallgasd örömzenéjét, mert neked is szól,
büszke szülők lehetünk, már tudom én jól!”

Szólód után kamarazenére váltottál,
melyre az emberek szájukat tátották
és csak elámultak, olyat zenéltetek,
megörökítésül kamera berregett.

A termet betöltötte a zongora hangja,
- mely a hegedűsök kíséretét adta -,
úgy zenéltetek, az égbolt is majd megnyílt, 
hogy az ember szíve örömében felsírt.

Fiam, köszönöm ezt a szép élményt neked,
áldom a te két erős muzsikus-kezed;
kísérjen élted végéig a zeneszeretet,
ezt kívánja szívből anyácskád teneked.