Jules átbukdácsolt a közvetlenül előtte lévő sínpáron, majd óvatosan átbújt a következőn álló vonat alatt. Egy egyszerű tehervagon volt, az a négyszögletes fajta, nagy csapóajtóval. Ha nyitva lett volna, talán inkább belebújt volna, de így inkább átmászott alatta, óvatosan, a fejére azért vigyázott. Aztán szabad volt az út, hát futott. Chick még nézte hátulról, azt hiszem. Sokáig nem mozdult, csak nézett a vagonra, mögé.
Aztán lassan komótosan a vonathoz ballagott és megpróbált ő is átbújni alatta: tudta, hogy Jules ott áll a másik oldalon és lihegve várja, hogy átérjen. De akkor a kerék hirtelen durván fejbe vágta. Olyan durván, hogy Chick ilyedtében a sínre esett. Estében még megkérdezte a kereket, hogy mi a picsát akar, de az akkor már a görgéssel volt elfoglalva. Szelíden döccent Chicken.
Jules nem volt már ott a másik oldalon, mint Chick gondolta; valóban futott ahogy a lába bírta. Ezúttal valami tényleg hajtotta. Tudta, hogy Chick jobb futó nála: néhányszor már elkapta így.
Lemászott a sínek túloldalán a kis dombon és már kint is volt a városból. Előtte a nagy puszta terült el, jobbra az országút északnak. Arrafelé indult. Aztán meggondolta magát, inkább leült a fűbe. Eszébe jutott Chick: azt gondolta, ekorra már utoléri. Azon gondolkodott, hogy mikor táncolhattak utoljára együtt. Jules imádott táncoli, Chick viszont sosem szeretett zene nélkül táncolni, ahogyan Jules. Azután a földet vizsgálta: mindenfelé sárga, barna és piros levelek borították. Ősz volt. Akkor is az volt, amikor először vallott szerelmet Chicknek. Lassan felemelte lehajtott fejét és csak akkor vette észre, hogy a fiu ott áll előtte lihegve, szuszogva a futástól. Onnan lentről úgy tűnt mintha egész az égig felérne.
- Utolértelek. - mondta szelíden, leguggolt és Jules hajhagymáinak maszírozásába fogott
- Ne, Chick, most ne érj utol! - tiltakozott Jules és ellökte Chick összes kezét - Most én akarok a gyorsabb lenni!
Azzal felálláshoz készülődött, de Chick a fejénél fogva lenyomta és másik kezével inkább vetkőztetni kezdte. Jules egy darabig kétségbeesetten nézett és tétovázott, majd hirtelen megelégelte a dolgot:
- Chick, bazd meg! - és teljes erejéből, két kézzel hátralökte a fiut
Felállt és ruháját igazgatva futni kezdett. Chick úgy maradt, ahogy hátraesett: karjai teste melett, lábai felhúzva és nevetett: tiszta szívéből nevetett. Jules meg csak futott az út felé.

*

Jules az út melett üldögélve egy epret majszolgatott már egy jó ideje. Egy kék farmer, meg egy koszos, kockás ing volt rajta és egy kis sporttáskát cipelt. Most azon ült, elterülve. Aztán elfogyott az eper. A tetejétől haladt a csúcsa fele, mert az volt a legédesebb lefinomabb: egy szóval a legjobb részt a végére hagyta. De most az is elfogyott.
Oldalra dőlt és terden az úthoz mászott, Végigsimította: olyan mély volt és mégis fekete és kemény. Megkaparászta, puha volt a rásütő naptól. Aztán felállt és átsétált az úton, hogy a másik oldalon az árnyékban leheveredhessen. Az úton még senki sem haladt el, mióta Jules itt volt. Pedig nem az első epret ette. Csak mikor átért vette észre, hogy valaki ül az út menti domb tetején és őt figyeli.
- Mit nézel? - kiabált oda, mintha nem ismerné az illetőt, pedig tudta, hogy Chick az, bár az arcát nem láthatta a lenyugvásra készülő naptól. Nem válaszolt, úgyhogy lassan elindult a dombon fel, felé.
De akkor Chick kinyújtotta a karját és az útra mutatott. Jules megperdült a tengelye körül és látta, hogy az úton egy busz közeledik. Lenyargalt a dombról, át az úton, felkapta a táskáját és kiállt az útra, hogy a busz biztosan megálljon. Az viszont inkább átbújt a lábai között, megcsiklandozta a combja belső felét és továbbrobogott.
Jules mérgesen dobta az út mellé táskáját és ismét elindult felfelé a dombon. Csak akkor látta meg, hogy tényleg Chick az, mikor már egészen felért.
Nem lepődött meg, szép nyugodtan leült mellé a fűbe, térdeit felhúzta és rájuk támasztotta kezeit. Sokáig nem szóltak semmit.
- Túl hamar utolértél, Chick. Még kell egy kis idő.
- Mire?
- Haragszol? - kérdezte bocssánatkérően, olyan cicásan. És lassan lebontotta a korlátokat kettejük közt: bal lábát oldalra leengedte, szelíden neki Chick combjának, karjaival pedig hátratámaszkodott. Nagyon lassan csinálta, Chick meg csak figyelte türelmesen a történéseket.
- Rád? - és lassan ő is hátratámaszkodott - Soha.
- Kérsz epret?
- Aha. - kapott egyet Jules ingzsebéből és lassan valamelyest ugyanúgy, mint Jules majszolgatni kezdte.
- Itt bizsereg a combom töve, ha ilyen közel ülsz hozzám. Nem gáz, ha egy kicsit arébb megyek?
Chick az eperrel volt elfoglalva, így szó nélkül hagyta, hogy Jules kihúzza a combja alól a magáét, ahova az közben került és egy fél méterrel arébb üljön.
Egy darabig halgattak, csak Chick majszolása hallatszott.
- Mész akkor? - kérdezte
- Nem akarok.
- Akkor maradj...
- Bazd meg, Chick!
- Aha - mondta és fel sem nézve tovább rágcsálta az epret
Csend.
- Ojj, ott egy vörösbegy. - suttogta Jules és élénken mutogatott irányzékul egy bokorra
- Mi? - kérdezte Chick szine fülsüketítően bután az aktuális csendben
- Sss.
Jules megfogta az állát és a bokor felé forrdította, miközben közelebb húzódott, hogy az ő szemszögéből mutathassa, hol a madár. De akkor már nem a madarat nézték: egymást figyelték. Jules a kezét Chick állán hagyta, aztán mintha ugyanazt a mozdulatot folytatná Chick állát szelíden sajátjához igazította. Ajkuk csak tétlenül összeért, az orruk egymáséba szuszogott. Egymást nézték: Jules egészen elveszett Chick kék szemeiben; szeretett volna tényleg belemerülni, elveszni benne, belélegezni, befefulladni, hogy belülről egészen kitöltse az a kékség. Chicknek gyönyörű szeme volt és ritkán hagyta, hogy valaki ilyen közel merészkedjen hozzá. Jules aztán lassan, nagyon lassan kinyitotta a száját, Chick meg beleharapott.
- Á.
- Nem menni készültél? - és Chick kedvesen mosolygott hozzá gyilkos fogaival
- Nem tudom, tényleg nem.

*

Valahogy így kezdődött. Ők sem tudták még mi, csak azt, hogy akkor valami történt. Egy fonál elszakadt, egy üveg eltörött. Jules felült és körülnézett.
Melette Chick még aludt, a nap háta pedig éppen csak kilátszott a föld alól. Még bújkált volna, ezt Jules is látta. És azt is látta, hogy ha kinyújtaná a karját, akkor most megsimogathatná azt a hátat: nem lenne nagyon forró, csak olyan jó meleg és puha. Kicsit bele is mélyedne a keze talán, olyan puha. Ahogy a nap szépen feljebb jött és belevágott a szürkeségbe, Jules körülnézett. A földet mindenfelé kékes színü levelek borították, de a fákon levők még olyanok voltak mint mindig, mint tegnap. Zöldesek, barnásak: ősz volt. De azóta, tegnap óta, nagyon megváltozott minden. Olyan hideg lett a világ. Olyan kék, mint Chick szeme. Minthogyha a tegnapi látvány beleégett volna a szemébe, és most csak azon át tudna nézni.
Az úton fehér átlátszatlan köd kerengett. Jules lassan, nagyon lassan guggoló helyzetbe tolta magát, majd felállt. Döcögő léptekkel lebaktatott a dombon és fél lábbal rálépett az útra, bele a fehér tejbe. Akkor az, mint egy ilyedt állat kifutott a talpa alól és felfedte az alatta fekvő út feketeségét. A sporttáska még mindig ott hevert az aszfalt melett, ahol Jules hagyta.
Ő maga nem igazán volt biztos benne, hogy az tegnap volt, de valahogy úgy emlékezett.
Aztán eszébe jutott, hogy igen, az tegnap volt, egészen tegnap. És akkor valaki megfogta a derekát két oldalról és a fülébe szuszogta, hogy
- Szép ez a napfelkelte, nem? - Chick volt.
Egészen hang nélkül lópódzott le a dombon.
- Aha. - válaszolta minden meggyőződés nélkül Jules, mert hogy szerinte egyáltalán nem volt szép. Sőt egyenesen taknyosnak és nyálkásnak bélyegezte volna. De Chicknek sosem mondott volna ellent.
Aztán egyet rugott a levegőben. Csak úgy játékból, hogy megkergesse a ködöt. Az pedig menekült, de csak ott, pont ott, ahol Jules lába érte. Még mindig így álltak, amikor megállt melettük a busz.
Jules lefejtette Chick hideg, de annál langyosabban puha kezeit; felkapta a nem messze heverő táskáját és felszállt. Kifizette a jegyét, a busz meg elindult.
Fekete keréknyom maradt utána a fehér ködtakaróban, Chick azt nézte. Aztán lassan visszamászott a dombon. Csak mikor felért, akkor vette észre, hogy milyen más is a világ, mint eddig. Olyan kék és hideg. Aztán megint a keréknyomokat nézte. Tudta, hogy most nem érheti utol Julest, hiába jobb futó.

*

Jules is meg Chick is ott volt azon az esküvőn. Chick a menyasszony tanuja volt, Jules meg Chick miatt jött.
Átlépett az alacsony, kis kékes sövényen és minden teketóriázás nélkül Chick felé vette az irányt. A fiu épp háttal állt neki, nem láthatta. Egy kisebb társaságban beszélgetett. Szemben vele a nagynénje állt, az apró füleivel, balra pedig a nagyanyja.
Chick épp abban a pillanatban fordult meg amikor Jules megállt mögötte úgy fél méterre. Mosolyogtak, puszilkodtak. És elindultak szótlanul, el a rokonoktól.
- Még nem számítottam rád. - mondta Chick, még mindig nagyon mosolyogva
- Még itt sem vagyok, Chick. Csak muszály volt látnom ebben a csodás öltönyben, nagyon jól áll.
- Honnan tudtad, hogy ma van az esküvő és ez lesz rajtam? - mosolygott, tudta, hogy nem tudta.
Jules sokáig hallgatott. Olyannyira hogy Chick meg is állt és teljes testével kérdően felé fordult.
- Nem tudtam. - vallota be végül.
Akkor már a sövénynél voltak, átlépték és az már az út volt. Jules hirtelen megölelte Chicket, forróan, barátian, csak hogy testük legalább összeérhessen, belenyalt a bal fülébe, aztán futott. Chick meg csak állt és nevetve a nyált törölgette a fülkagylójából és Julest nézte, ahogy maga is a nevetéstől fuldokolva próbál elszaladni. De nem ment utána.

*

A virág, mely eddig oly kirívóan virított a zöld fűben, most alig látszott ki a kék levelek közül. Jules azért észrevette, és barátságosan leült mellé. Valahogy úgy, ahogyan akkor szoktunk, ha szeretnénk, hogy a másik kezdeményezze a beszélgetést.
De a levendula nem szólt semmit sem, csak makacsul lengedezett.

*

Az idő telt. Kissé talán lasabban, mint máskor.
És Jules egy reggel, betegségtől, fájó toroktól, átjárhatatlan orrtól elnehezült álomból arra ébredt, hogy a világ az éjszaka alatt megváltozott. Még nem tudta, hogy miért, mitől, de piszkosul más volt.
Felült és nyelt egy nagyot. Csak akkor jutott eszébe, hogy ezt nem kellett volna. Felkelt, kikászálódott a nappaliba és bevett egy Algopirint egy kis ginnel. Mióta beteg volt ez volt a reggeli ébresztője. Ahogy lehúzta egyből érezte, hogy szétárad a tagjaiban és olyan kívánatosan ellazítja és megtölti az ereit. A háta meggörnyedt, kezei megnyúltak, testét lehuppantotta a fotelbe és elterült. Szerette ezt az érzést. Mindig is olyasminek érezte, ami kapcsolódik a művészethez, ha maga nem is az. Valahogyan, valahol, valamikor. Így üldögélt egy darabig, aztán az alkohol agyának egy olyan területét szabadította fel, amit ritkán használ reggel az ember: és persze eszébe jutott Chick.
Ekkor eszmélt rá, hogy mi változott. Hátra lehanyatlott fejét felemelte és körülnézett. Eltűnt a kékség.
És aztán eszébe jutott minden: az érzelmek Chick iránt, az egész világ, ahogy azelőtt volt; most hiába kereste. Akkor egyszercsak elmúlt. De valahogy nem csak ez volt, más is változott: végignézett a lakáson és olyat látott amit eddig talán sosem, vagy csak nagyon ritkán. Hogy kosz van és kupi, hogy ráférne egy nagytakarítás. De hát beteg volt, torokfájása az alkohol ködfüggönyén is átviláglott. Visszadőlt és pihent.

*

Csütörtöktől munkába állt. Már szerdán kitakarított, hogy ne kelljen, ha majd már nem lesz ideje, meg fáradt lesz. Aztán szombaton megkereste Chicket.
Amikor Jules belépett, nem tudta mit akar igazából mondani. Chick csak nézett szörnyű kék szemeivel és lassan közelebb lépett, Jules mögé nyúlt és becsukta az ajtót. Csak így, szavak nélkül egyre közelebb jött és ahogy az várható volt, Julesbe ütközött. Szinte megremegett Jules érintésétől. Lassan az ajtónak tolta, a vendég meg belemarkolt a hajába hátul, lehúzta a fejét és megcsókolta. Jobban mondva beleharapott, mert mintha majdnem beleesett volna Chickbe. Heves és agresszív szex volt.
- Megváltoztál, Jules. - Csak úgy feküdtek egymáson. Chick alul, Jules felül.
- Nem.
Jules olyan szenvtelen volt. Mintha évekkel ezelőtt lett volna, hogy magányba vonult. Pedig nem is vonult igazán magányba.
- Nem én, a világ változott meg. - és belenézett Chick szemébe. Azért valamelyest még szeretett volna belebújni.
- Én is?
- Hm.
Jules nem bírt elszakadni, pedig menni akart. Sőt valahogy szerette volna összeragasztani a meztelen, izzadt testeket: Julesét meg Chickét. De egyiket sem érezte a magáénak. Meg akart szökni, csak megkötötték Chick szemei. Könnyek csordultak, Chick most egyszerre értett meg mindent. És akkor becsukta őket. Jules még megszagolta Chick nedves nyakát, aztán lefejtette magát a fiuról.
Már felöltözött. Búcsuzóul megsimogatta Chick arcát.
- Tudod mire hasolnítasz, Chick? Egy levendulára. Olyanok a szemeid mint az apró kék virágok.
- Jössz még, Jules?
- Talán. Ha szeretnéd.
Kabátot vett és ment.

*

Talán... Ma kék a világ, holnap esetleg sárga lesz, aztán barna. Nem tudom. Lesz majd kék megint? Talán. De nem hiszem.