Csak ülj le velem szemben, mintha ezer éve itthon lennél... Csak ülj le - mint szokás - olyan tudattal, mikor napra-nap dolgod rendben tetted, mikor kell már testnek, léleknek az érdemelt nyugvás. Csak ülj le és hulljon le rólad az udvarias pompa, úgy szólj hozzám, mintha ezer éve velem élnél, mert az enyhülést vágyó szavak felengedik a test fáradt feszülését, a lélek görcseit.
Mondd el az első percet, s mit még megélni remélsz, oly természetesen, miként benned is örök törvény szerint lüktet a vér, és ne feledd: színezni múltat, jelent, vagy jövőt annyi, mint gyalázni más megjárt, vagy készülő kálváriáját... Csak nyíltsággal birtokolsz bizalmat, s bizalmad rá a tét - ha becsülöd magad ennyire -, a tisztelet a másiké... Csak ülj le velem szemben s beszélj, beszélj...
|