ide – oda cikáznak, mert
megmondatott
Emlékszel még?
egy poros könyv az asztalomról
apró betűin hozzád futott.
Jaj, de hosszú ez az élet!
mészköveim hegyekbe nőnek
és mesélik a lenge szélnek
karcsúságom, túl sok volt
az idegrendszer, most végignézem
elfeledett széthullásom
el kell tűnnöm hétvégékre,
hogy több legyen a hétköznapom,
valaki mondja már meg végre
egy kifizetett ünnepnapon,
mit tegyek? - ha önmagamat
felszabdalom
életemet az elejétől
teljesen nem tudom
hiába odázom a végét
több volt, mint jutalom, de
egemről lefordul rozsda vérem
egy kifeszített alkonyaton.
a Parancsolatot múltkor felismertem,
szótlanul jött közel hozzám,
pedig még meg se tettem,
és naponta érzem jelenésem
azon a messzi szigeten…
felhők feletti tündöklésen
néz le rám a Kegyelem. |