Mondjuk én nem így gondoltam. De hát ez Kari, nem semmi csaj... Mila még nem ismerhette ilyen szinten, kapásból lesápadt, hogy na, most itt a világ vége... Nem is tudott mit mondani, csak tátogott, mint a ponty. Hol rám, hol Karira nézett. Rám úgy, mintha segítséget kérne, Karit meg szinte kérte, hogy ne üsse meg...
- Barátnője van, te rohadt ribanc, olyan nehéz ezt megérteni??? - kiabálta Kari. Na, ami ezután jött, attól meg én akartam seggre vágódni. Mila nevetni kezdett. Olyan megkönnyebbült, felsóhajtó nevetéssel. Kari már ölni tudott volna.
- Úgy? Kinevetsz, te... - de Mila közbevágott.
- Van barátnője, igen. Én vagyok az. Az egyetlen. Laurával már vége.
Erre Kari leült. Egyszerre szólaltunk meg:
- És mióta?
Újabb nevetés.
- Ti aztán tényleg nagyon egy húron pendültök. Pár hete csak. Mármint Laurával már vagy két hónapja szétmentek. Mi nemrég jöttünk össze.
- Miért voltál úgy megijedve, mikor neked szegeztem a kérdést? - érdeklődött Kari.
- Mert azt hittem, tudod, hogy szétmentek... És úgy vettem észre, neked bejön Tibi...
- Áhhá. Értem. - bólintott Kari, majd kiment.
- Tényleg bejött neki. Legalábbis szerintem. Kettős dolog ez. - mondtam. - Amúgy meg légy boldog. Kari egy külön story, nem könnyű vele.
- Ti mégis jól megvagytok. Sőt.
- Ismerem ezer éve. Együtt is lakunk jó régen. Szóval én már megszoktam őt és imádom. Majd csak megtaláljátok ti is a közös hangot! Csak egy kis idő kell. És ne áradozz neki Tibiről. - adtam jó tanácsot Milának, dobtam egy mosolyt, aztán kimentem én is.
Napokig feszült volt a hangulat. Mila próbálta nem provokálni Karit, de néha Tibi benézett a táncpróbára, vagy érte jött 1-1 koncert után... Olyankor Kari ölni tudott volna a szemével. Próbáltam beszélni a fejével, de sikert nem értem el. Pedig az érzéseiről senki sem tehet... De próbáld megmagyarázni ezt egy olyan makacs embernek, mint Kari. Odáig fajultak a dolgok, hogy újra összejött Ádival.
- Te megvesztél. Biztosan rosszat ettél reggelire. Elgurult a gyógyszered... - soroltam mindent, ami az eszembe jutott. - Mert nem normális, amit teszel!!! Gondolkozz már! Megcsalt!
- Neked is vissza kéne fogadnod Attit. Eljárhatnánk újra négyesben, újra együtt laknánk, és minden olyan lenne, mint...
- Nem lenne! Évek teltek el azóta Kari! Elmúlt! Miért akarsz a múltban élni?
- Nem a múltban élek, Építgetem a jövőmet.
- A romokra épült vár újra összedőlhet! - vágtam rá, majd magára hagytam. Aki hülye, az is marad. Nem lehetett vele értelmesen beszélni. Az egész arra ment ki, hogy kizárhassa mindenből Milát. Csakhogy elszámította magát. Én egyre jobban húztam felé. Még Tibivel is sikerült úgy-ahogy kijönnöm. Kari pedig egyre többet lógott Ádival és Attival. Kezdett kikészítő lenni. Mindig, mikor tudta, hogy jön Tibi, odarendelte Ádit, és nyalták-falták egymást... Már sokszor hányinger kerülgetett.
- Nem hiszem el, hogy ezt műveli! - háborogtam az egyik koncert után. Kari és Ádi szinte előttünk szexeltek.
- Azt hittem, jól ismered őt. - csodálkozott Mila.
- A régi Karit ismertem. Ez a nő nem Kari. Valaki, aki nagyon hasonlít rá, de mégsem ő. - jelentettem ki. - Elviselhetetlen, amit művel. Rosszabb napjai is vannak. Olyankor leáll nekem szövegelni, hogy Atti csak rám vár, hogy mikor omlok végre a karjaiba. Sokszor fogom, és egyszerűen faképnél hagyom, de újabban jön utánam. Na, ekkor szakad a cérna, leordítom a fejét, hogy felejtsen már el, múltkor még rá is vágtam a szobám ajtaját. - meséltem Milának. Közben észrevettem, hogy Atti felém tart.
- Beszélhetnénk? Négyszemközt? - kérdezte Milára pislantva.
- Megyek, hozok addig üdítőt. - mondta a lány. Atti leült mellém.
- Kari folyamatosan azzal traktál, hogy újra össze akarsz jönni velem. - vágott a közepébe. Majdnem leestem a padról.
- Ohh, téged is? Engem meg azzal, hogy te akarsz velem.
- Mi lett vele? Rá sem ismerek! Ádi persze élvezi és kihasználja a helyzetet...
- Nem is Ádi volna. De ezt a Karit én nem ismerem.
- Mi váltotta ki nála?
- Bele van zúgva Tibibe, aki viszont összejött Milával, ugyebár. Azt hiszi, ezzel bosszút állhat rajtuk.
- De ez beteges! Csak magának árt vele!
- Azt hiszed, nem próbáltam megértetni ezt vele? Ahh - sóhajtottam. - De feladtam. Megnyugtató viszont, hogy nem volt igaza, már ami téged illet. Kezdtem attól félni, hogy egyszer rám ugrasz - mosolyogtam. Atti oldalba bökött.
- Még megtehetem - mosolygott vissza, majd elment.
- Mit mondott? - kérdezte Mila, aki éppen visszaért az üdítőkkel.
- Amitől féltem. Kari azt mondta neki, hogy minden vágyam újra együtt lenni vele.
- Elképesztő! - ámult Mila. - Azt hittem, nem tudja felülmúlni magát, de mégis összejött neki...
Ekkor megszólalt Mila telefonja.
- Tessék? Te...miről beszélsz? ... De hogyan történt? ... Mi közöd neked hozzá? ... Jól van, menjél! - azzal letette. Kérdőn néztem rá.
- Tibi volt az. Laurát baleset érte. Az intenzíven fekszik. - közölte. Felugrottam.
- Akkor húzzunk be a kórházba! Kell a támogatás Tibinek! - megragadtam a karját, majd bevágódtunk a Fordba. Siettem, ahogy tudtam, mellettem Mila már sírt. Nem értettem az egészet. Hamar beértünk, kerestük az információt, aztán felrobogtunk a szobához, ahol Laurát tartották.
- Mi történt? - estem neki a kérdéssel Tibinek, amikor megláttam. Csodálkozó fejet vágott, majd beszélni kezdett...
- Balesete volt. Megsérült a tüdeje, a mája... Gépek tartják életben. - már a könnyeivel küszködött. Mila csak állt mellettem. Nem értettem, miért nem öleli meg. Nem fogtam fel, mi történik itt.
Eltelt egy hét is. Mila egyre inkább magába fordult. Egyszer aztán eltűnt pár napra. Amikor újra megjelent, falfehér arccal nézett rám.
- Ne haragudj. - mondta, majd elájult. Döbbenten ugrottam oda hozzá. Kezében orvosi papír... És már csak azon filóztam, miért tette. Valahogy sikerült felfektetnem az ágyra, aztán alkoholos vattát nyomtam az orrába. Köhögve riadt fel.
- Miért? - ugrottam neki.
- Visszament Laurához. Tudom. Nem akarta volna... És így én sem.
- A gyereked! Hogy tehetted? Tudtad, hogy mit éltem át! Tudtad, hogy meg foglak vetni érte! - kiabáltam vele. Nem tudtam türtőztetni magamat. - Honnan veszed, hogy visszament? Aggódik, mert emberi lény! Téged kinyír a féltékenység!
- Igen! Kinyírt, végleg! Ezért vetettem el! Nem akartam egyedül felnevelni!
- Minimum két anyja lett volna!! Te is tudod, hogy nekem nem lehet gyerekem! Felnevelhettük volna! Önző vagy, önző alak!
- Te vagy az önző! Ez az én életem! Az én sorsom! Én nem akartam apa nélkül nevelni őt! Hagyj ezzel békén végre!
- Jó, én leszálltam rólad. Élj így, a lelkiismeret furdalásoddal.
- Én nem tudtam volna visszaadni, amit te elvesztettél!
Ez volt az utolsó csepp. Felképeltem, majd elhúztam otthonról.
Nem ültem kocsiba. Emlékszek még rá, hogy mi történt, amikor legutóbb kocsiba ültem... Nem akartam újra. Helyette elmentem a parkba futni. Kavarogtak a gondolataim. "Megtarthatta volna. Tibi nem is biztos, hogy Laurával marad. Ha Milát szereti... És egy gyerek! Gyerek a háznál! De nem csak ez... Hogy vetethette el? Ronda dolog meg nem született életet megszüntetni..." Ahogy így elmélkedtem, szembefutott velem Tibi.
- Hát te? - meredt rám, majd leült egy padra. A mellkasát szorította. Szerintem régóta futhatott már.
- Ezt én is kérdezhetném. Amúgy csak futok. Levezetem a feszültséget. - ültem mellé.
- Az jó. Én is.
- Laurával mi van?
- Ma jött ki. Felépül. Mila? Nem veszi fel a telefont.
- El tudsz most jönni hozzánk?
- Gáz van? - kérdezte, mert kiérezte a hangomból, hogy valami nem stimmel.
- Majd ő elmondja. - válaszoltam. Felmentünk hozzánk. Mila éppen aludt, Tibi felébresztette, aztán magukra hagytam őket. Pár perc múlva...
- Hogy tehetted ezt? - hallottam, ahogy Tibi ordít. Hát, elmondta... Azt nem értettem, hogy Mila mit válaszolt, mert igen halkan beszélt. Ajtók csapódtak, Tibi elment.
- Kiborult. - jött oda hozzám Mila. - Akarta a babát. Képzeld, Laura is terhes volt, de elvetélt...
- Anyám borogass! - most én akartam elájulni. Két gyerek rövid időn belül... - Elképesztő!
- Ezzel vége. Visszamegy hozzá. Azt hiszem, így van rendjén. Hozzá való.
- Ahogy gondolod. - mondtam, de éreztem, hogy ez nem ilyen könnyű...
Ekkor berobogott Kari. Szemei vörösek voltak, látszott, hogy sírt. Ránk nézett, majd zokogásban tört ki.
- Megcsalt! Megint!
Átkaroltam őt. Immáron mindhárman újra szinglik voltunk...
A nyárral tehát eljött a pasimentes korszak az életünkben. Mégis volt, ami kicsit kárpótolt bennünket: az új albumunk nagy siker lett itthon és több országban is!:) A munka és a sok csalódás után viszont szükségünk volt pihenésre, feltöltődésre. Úgy döntöttünk, elutazunk Egyiptomba. Jött velünk Jucus és Jojo is, így öten felszálltunk a repülőre a jól megérdemelt pihenésünket tölteni. Jojo és Jucus két hétig marad velünk, de mi hárman egy hónapig haza se megyünk!:)
Egy ötcsillagos szálloda elé gördült be a taxink. Öt miniszoknyás, napszemüveges, csini csajszi indult el a porta felé... Mint valami amerikai filmben, úgy vonultunk be!:) Haláli volt :). Minden hapsi jól megnézett minket... De nem izgattuk magunkat miatta. Magunkhoz vettük a szobáink kulcsát, lepakoltunk, aztán irány a tengerpart!:)
-Isteni érzés itt lenni! - sóhajtott fel Kari, miközben leterítette törölközőjét a nyugágyára. Persze, pár óra múlva elunták, hogy csak úgy sütkérezzenek a napon, elindultak a vízbe. Úgy pancsikoltak, mint a kisgyerekek!:) Mosolyogva néztem őket egy ideig, aztán magamhoz vettem egy könyvet, amit kb. 10 másikkal együtt bepakoltam még otthon. Végre, kicsit olvashattam, mivel máskor sajnos nincsen ilyenekre időm. Egy nagyon izgi résznél jártam, a gyilkos éppen közel került áldozatához... Nekem meg árnyék vetült a könyvemre! Hunyorogva néztem fel "támadóm"ra...
- Mi a fene? - fél szemmel próbáltam beazonosítani a személyt, aki volt olyan "kedves" és megzavart kulturális feltöltődésemben... Aztán majdnem leestem a nyugágyról, amikor leesett, kivel hozott össze a sors...
- Hi, do not be angry, but here let the others, and I believed it since I saw that you are alone, I may ask it, that
may I join you? - kérdezte. Eleresztettem egy bájvigyort.
- Köszi, de tudok magyarul! - a srác arca majdnem földig hullott. - Ami azt jelenti, hogy angolul is... Értettem, amit mondtál, és nem vagyok egyedül. Csak a többiek fürdenek én pedig olvasok.
- Ohh, értem - csalódott képet vágott. - És te miért nem fürdesz velük?
- Most nincs kedvem. - feleltem. Még mindig nem akaródzott nekem hellyel kínálni őt, bár azt sem akartam már, hogy elhúzzon. Halál édes volt, ahogy állt ott tehetetlenül... Végül megkegyelmeztem neki.
- Felajánlhatom Kari barátnőm ágyát. Egyhamar úgysem jön vissza, ahogy elnézem - és a tenger felé pillantottam. Kari éppen Jojoval karöltve igyekezett Jucust belefojtani a vízbe, miközben Mila a hasát fogta a nevetéstől.
- Milyen jó kedvük van - nézett arra a srác is, miután leült.
- Az a jó. Ránk is fér a pihenés. - mondtam. Meglepett arcot vágott.
- Szóval te nem ismertél fel - állapítottam meg. - Pedig elég híresek vagyunk... - kezdtem megsértődni, amikor egyre nagyobb szemeket meresztett rám ez a fickó. Mit képzel, ki ő? Na, jó, tudom, de akkor is!!!
- Ne haragudj, de nem ugrik be, ki vagy.
Fel tudtam volna pofozni. De persze hamar lenyugodtam. Gondoltam, előnyömre fordítom a dolgot.
- Nem is baj. Jó végre olyan sráccal beszélgetni, akinek nem lóg a szobája falán a poszterünk! - vigyorogtam, majd újra a könyv fölé hajoltam.
- Most komolyan olvasni akarsz? - dőlt hátra.
- Szándékomban áll a fejezet végéig eljutni, ha leszel olyan kedves, és megengeded. - gúnyolódtam.
- Ja, hogy izgalmas résznél zavartalak meg? Azt hittem, csak unalomból olvasol.
- Nem. Terveztem, hogy végre áldozok eme tevékenységnek, miután annyit koncerteztünk.
Elolvastam az aktuális fejezetet, bár őszintén szólva kb. a felére emlékszek csak. Valahogy zavart a srác jelenléte, mintha vibrált volna a levegő... Furcsa érzés volt.
- Na, végeztem. - mondtam, letettem a könyvet, és felé fordultam. - Fogadjunk azon agyalsz, hogy ki vagyok! - és megint eleresztettem egy vigyort.
- Eltaláltad. De azt hiszem, jobb ötletem van. Bemutatkoznék. A nevem Tomi, az AFC énekese vagyok.
- Szia, Tomi! Én pedig Rita vagyok, a Crazy énekesnője!
|
