- Humuhumunukunukuaquaa, Humuhumunukunukuaquaa - így szoktam beénekelni, nem ér röhögni :). Szerintem sokan tudják, hogy honnan vettem :). Minden koncert, felvétel vagy próba előtt beénekelek. Muszáj, hogy nehogy túlságosan megerőltessem a hangomat. Bemelegítek, aztán ugyanezt előadom pár táncmozdulat közben is. Szoknunk kell a táncolós éneklést, durva volna egy élő koncert közben hörögni, lihegni a mikrofonba... Legrosszabb rémálmomban se történhet meg! Ezután egy dalrészletet énekelek, majd ugyanúgy tánc közben, és így tovább... Fokozatosan szoktatom a hangszálaimat az énekléshez. No, persze, ezt nem minden koncert előtt van időm eljátszani, de már van villámbemelegítésem is :). Gyorsan pár korty citromos víz, vagy tea, aztán beéneklés tánc közben... Most persze a hosszabb változatot alkalmaztam. Éppen befejeztem az egyik dalunkat énekkel, tánccal együtt, amikor szólt Jucus, hogy próbáljunk akkor. Ilyenkor leginkább beállunk hárman a mikrofon elé és csak úgy előadjuk a dalokat, utána pedig fejmikrofon elő és mindezt tánccal együtt is megcsináljuk. Természetesen sokkal fárasztóbb egy sima táncpróbánál, mert közben figyelnünk kell a helyes hangképzésre a megfelelő lépések mellett. Próba után általában gyors zuhany, aztán beültünk valahová. Ezúttal azonban...
- Megbeszéltem Petivel, hogy felhívom, ha végeztünk és elnézünk valahová - közölte Mila.
- Öhh, én meg Mikinek ígértem meg... - szabadkozott Kari.
- Akkor ketten megyünk kajálni - állapította meg Jucus. Én nem ígértem semmit, sőt! Tomi mondta, hogy majd hív. Úgyhogy elmentünk Jucussal a Mekibe.
- Mi van most köztetek Tomival? - szegezte nekem a kérdést.
- Nem tudom. Találkozgatunk és kész. Nem is akarok semmit elsietni.
- Az jó, végül is. Öhm... Tegnap találkoztam Ádival. Összevesztek Attival és felbomlott az Álmok.
- Nem semmi. Áh, de ők nem is voltak nagy barátok! Inkább csak Kari és én tartottuk össze őket. Túl sok mindenben különböztek.
- Az igaz. Ádi most a lemezboltot akarja továbbvinni.
- Nem nagy üzlet az manapság...
- Neki ez tetszik... Atti viszont koreográfus lett egy új csapatnál.
- Na, az mindjárt jobb! És testhezálló feladat neki. Amúgy ezer éve nem hallottam Sárkányról. Mi lett vele?
- Még Zsoltival dolgozik. A többiekről mit tudsz?
- Én semmit. Rafiról legutóbb azt hallottam, hogy cikkeket ír valami bulvárlapban. Tomyról meg passz... Semmi hírem.
- Szétszéledt a banda rendesen. Mintha ezer év telt volna el azóta...
- Nekem is ez az érzésem. Amúgy pont a múlt miatt félek új kapcsolatba kezdeni.
- A baba kérdés miatt?
- Arról igazából beszéltem neki. Szerintem érthetően elmondtam, hogy mi van... Inkább a csalódástól félek. Hogy valaki újra megsebez. Hogy mire megszeretem, közel engedem magamhoz, elhagy és újra át kell élnem azt a fájdalmat, az elvesztés fájdalmát... Nem tudom, hogyan élném túl.
- Nagyon nehéz ez, én tudom jól. De ha meg sem próbálod, sosem leszel boldog.
- Jojo is ezt mondja.
- Akkor hallgass rá! Mégis csak pszichológus!:)
- Majd meglátom még, hogy alakulnak a dolgok. Az is lehet, hogy semmi sem lesz az egészből.
- Úgy érzed?
- Őszintén? Nem - mire mindketten elnevettük magunkat.
Ezután otthon...
- Összejöttünk végre, újra kék az ég - Kari dudorászva masírozott be az ajtón. - Megcsókolt! - ugrott a nyakamba. Én még ilyennek nem is láttam. Totálisan el volt varázsolva. Mila sem volt kevésbé feldobva...
- Szerintem fel kéne hívnod Tomit! - tanácsolta.
- Azt ígérte, hogy majd ő hív. Nem fogom én itt hívogatni össze-vissza. Ha akar valamit, akkor megemeli szépen a telefont és zöld gomb...
Még be sem fejeztem a mondatomat, csörgött is a telefonom.
- Szia! Tomi vagyok. Most keltem fel. - szólt bele.
- De édes vagy, hogy hívtál - mondtam, miközben Kariék elkezdtek vihogni. Leintettem volna őket, de annál hangosabbak lettek, úgyhogy inkább bevonultam a szobámba.
- Szóval, mit csinálsz ma? - érdeklődött. Elgondolkoztam.
- Nem sok mindent. Te?
- Mennem kell a Viva Interaktívba...Velem jössz?
- Cuki vagy, de inkább nem. Még a végén elindulna a pletyka rólunk, azt pedig nem szeretném.
- De Egyiptom lenne a téma. Mondanám, hogy ott ismertelek meg, nem ismertelek fel, meg ilyesmi. Tök vicces volna.
- Az lehet. De akkor is pletykálnának, faggatnának... Nekem ez nem kell.
- És, ha utána találkoznánk?
- Rendben van. Majd hívj, ha végeztél.
- Nem jössz elém?
- Nem szeretnék.
- Jó, rendben, megértettem.
Délután bekapcsoltam a tévét. Gondoltam, megnézem az interjút. Ott volt az egész csapat.
- Úgy hallottam, megismerkedtetek Egyiptomban néhány lánnyal... - kezdte Kisó.
- Így van. Meg sem ismertük őket, csak amikor hazaértünk, akkor szembesültünk vele, hogy világhíres énekesnők, a Crazy tagjai. - mesélte Miki. - Nagy volt a megdöbbenés részünkről.
- Pedig a frontember, Rita, bizonygatta nekünk, hogy ők milyen híresek, nem akartuk elhinni, mert mi addig nem is hallottunk róluk. Meg is kaptam érte a fejmosást. - vigyorgott Tomi. Nagyot dobbant a szívem, ahogy kimondta a nevemet...
- Másról is pletykálnak ám... Peti, mesélj Miláról, kérlek! - somolygott Kisó. Peti halálra pirult...
- Nagyon rendes, kedves, aranyos lány. Többet nem mondhatok.
- És én sem - vágott közbe Tomi. Azt hittem, átnyúlok a tévén keresztül és megfojtom.
- Talán te is hajtasz Milára? - nézett rá csodálkozva Kisó. Tomi zavarba jött.
- Nem, szó sincs róla. Én úgy gondoltam, ne beszéljünk többet a lányokról, szerintem mindenki számára kényes téma és jelenleg nem szeretnénk a magánéletünkről nyilatkozni. - jelentette ki kategorikusan Tomi. Szerintem még ez a magyarázat is sántított, tutira sikerült bogarat ültetnie mások fülébe... A műsor további részében leadtak egy kis részletet a tegnapi koncertjükből, meg az egyiptomiból is, majd elbúcsúztak. Nekem pedig máris csörgött a telefonom. Csak sokára vettem fel.
- Láttalak titeket. Szerintem hagyjuk az egészet. - majd letettem.
|
