Néha a földön itt,

felettem egy feszt vitatkoznak.

Parazsat fújnak, lángjuk lobban,

éjjel táncot ropnak.

Kezükben roppan szét a miként,

és nappal virágoznak.

Néha a földön itt,

felettem vannak, törvénykednek.

Belőlem gyűjtenek rőzsét.

Máglyalángként ülnek körbe,

tesznek, vannak virágzásukban,

de hozzámbújik a sötétség.

Néha a földön itt,

egyre sűrűbben gondolják

helyettem, hogy kell a helyem, a létem,

a bérem, csak legyen kevesebb,

vagy legyen semmi,

és nekik minden!

Mindig a földön itt,

Apám-Anyám mondta:

dolgozz úgy, hogy jusson kenyér.

A fényes holnapot nem oldja gondom,

már nem hiszek utasító szavaknak:

hiszem, a becsület mindent megér.