Nyolc nap együtt-ilyen még sose volt:
unott heteken egy színes folt.
Az a kár,hogy oly gyorsan elszaladt
s most megint itt vagyok,egymagam.

Hová tűntek a fél kilences ébresztések;
a "kilencig-van-reggeli"-szabály;
a "menj előbb fürödni,kérlek"
és az együtt töltött éjszakák?

Hová tűnt a havas-hegyes-felhős táj;
a vakító fehéren szikrázó hó;
a csekélyke snowboard (és sí-)tudás;
a ház,a pálya és a felvonó?

Hová tűntek a séták a sífutó-úton;
a hógolyózós szánkóverseny;
a scooter,jeti a házon túlon
és az "ott a sísánc,másszuk meg"?

Hová tűntek a kártyák ("Szóló!");
a kérdezgetős tanulás (angol,föci);
a tetrisezés a telefonodon
és a magyar meg a töri?

Hová tűntek a közös reggelik,ebédek;
a sok vigyorgó-röhögős hülyülés;
a sűrűn kattanó fényképezőgépek
és a séta közben éneklés?

"Tovaszálltak,ott maradtak,
ott maradt a hó és a tél"-
merengek immár egymagamban,-
"és itt mindig felhős az ég."

Újra egyedül,nem vagy velem-
és egy kissé (?)magányos vagyok,
mert nem fogod már a kezem.
De hát ha ez van,kibírom-
sziasztok,szürke,esős hétköznapok!