’Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.’

Nem tudhatom, hogy másnak, ki magyar szót hall,
édesen csendül-e, ismerős-e dallam,
csak azt, hogy szólni mindig így akartam,
s ha az idő felettem vészjóslón is átrobog,
nem nyelhettek el sírok, s pusztító táborok!

Nem tudhatom, hogy másnak, ki írni nem restell,
mit jelent egy kedves szó, s a mondat
széljegyzet marad-e, vagy féltőn idézve mond’nak,
mikor a nyelvet gyalázzák majd kevélyen?
Én szelíden ott leszek, s azt mondom: éljen!

Nem tudhatom, hogy másnak van-e gépe, szállni,
s felülről miféléket lehet látni onnan,
csak azt tudom, hogy utcát járva meg-megdobban,
ha rátalál egy-egy feledett emlékre a szív,
vonzani kezd a múlt, s a jövő úgy taszít!

Nem tudhatom, hogy másnak van-e a kezében
oly lencsés látcső, melyet nékem adtak,
hogy észrevenné, ki mellette bajban baktat,
s messzebb sem homályosul el a néző tekintet,
s megőrzi a mézes csókok ízét, mindet.

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
kankalinos mezőt, vágatlan sudár berket
dédelget-e az új kor embere magában,
s vannak-e, kik költőként írni mernek bátran,
kik tovább élik majd utánam a féltő szerelmet.

2009-04-10

Megj:
Az első vsz., valamint a vsz.-ok  első sorai
Radnóti Miklós: Nem tudhatom c. verséből idézve
Ajánlással költő közelgő 100. születésnapjára,
valamint, a költészet napjára.