Mikor én először verset írtam,
Papírra szántani csuda jól esett!
Szók nem fogantak nehéz kínban,
Bár soraiknál lett azóta szebb,

S mégis reájuk gondol vissza,
Mikor esetlenül csetlik, keres,
Hogy, hogy is lehetett oly tiszta,
Mily tündéri volt és mily szellemes

Ősz ábrázat mögül kitekintve
A ma is írni vágyó balga lélek,
S csak fáradt mozdulattal int le,
Ha mellé mást is felidézget.

Mikor én először verset írtam,
Talán tavasz és földrajzóra volt,
Betelni az élettel alig-alig bírtam,
Künn, bomló rügyeken madárka dalolt

A padból elkalandozgatva
Míg írtam, az osztályterem felett
Szálló léggömb látszott az ablakba,
És kék ég előtt hófehér fellegek.

Felelni nem tudtam aznap szépen,
Bár az elégtelent bántam nagyon,
Elkészült az első tüneményem,
S angyalok vártak az udvaron.

Mikor én először verset írtam,
Hóvirág volt számban minden mondat
Üdén, fesletten, s félig kinyíltan,
De nem mutattam meg a lányoknak.

Még nem dúltak vad évek bensőmbe,
Még kék tinta futott a szűz lapon,
Egyszerű, s érthető elsőre,
Mint megkötött masni a szalagon.

Csupa nagybetűkkel írtam le, hogy: ÉLET
Lelkesülve, szentelt boldog lendülettel.
Hittem álmaimban, miből sok semmivé lett
Valamikor később, egy keserű reggel.

2009-04-17