Mama, ugye, én tüz vagyok?
A lángokkal együtt táncolok?
Mama, ugye, szikrát gyújtok az emberi szívekben?

Mama, ugye, én rét vagyok?
A tarka ruhámban táncolok.
Mama, ugye, bimbót bontok az emberek lelkében.

Mert mama, ugye, az nem lehet,
hogy hiába adtál életet?
Az nem lehet, hogy itt a földön
megfakult álmom összetörjön.

Mama, ugye, én víz vagyok?
A napsugarakkal táncolok.
Mama, ugye, cseppeket hintek a meggyötört kezekre?

Mama, ugye, én nyár vagyok?
A hajnali pírral táncolok.
Mama, ugye, én reményt gyújtok az emberek szemében?

Mert mama, ugye, az nem lehet,
hogy végigrohanjam az életet?
Nem lehet, hogy
csillagokhoz sáros lábbal elrepüljek!

Mama, ugye, én hó vagyok?
A téli szelekkel táncolok.
Mama, ugye, én mosolyt nyújtok a bánatos gyereknek?

Mama, ugye, én dal vagyok?
A déli harangszóval táncolok.
Mama, ugye, én örömöt szórok az asztali ebédhez?

És mama, ugye, én út vagyok?
Rossztól a jóba elfutok.
Mama, ha én a mindened vagyok.
Miért érzem, hogy senki se vagyok?

Hát mama, tudod, az életem.
Rét, víz, dal és csak béke legyen,.
Évek jönnek és évek mennek,
s én nem akarom, hogy
hiába teljen.

Mama, hogyha az égbe' fenn.
Csillag leszek, s te is az leszel.
Megkereslek és együtt nézzük a földön a meséket.

Megtalállak és utcát vagy, kertet,
fényekkel festünk emberibbre.
Úgy legyen!