Hová tűnik a lét?
Elillanak az órák.
A szerelem a kérdés,
hogy mi lesz ezután.
Elönt a fájdalom, mert
fáj a hiány - a nyugalom hiánya.
Merre menjek? Mit várjak?
Az út előre visz vagy hátra?
A boldogságot elveszik tőlem,
és akkor többet nem kérhetek,
a percek futnak előlem-
nem látom a kérdéseket.
Messze lenni, mindenáron-
vándorolni a tág világon,
keresni, szeretni, remélni...
de miért kell mindig félni?
Hová fut az idő és
én miért nem futhatok vele...
kérdezni sem érdemes.
Arany, ezüst, puha bársony-
egyet szeretnék e világon,
de mindenütt káosz.
Ölelj át, nyugtass meg,
kérlek... ugye megteszed?
Sáros nárcisz, koszos rózsa,
gyerünk, kakas, virradóra!
Vártalan támadás és
ki tudja, mi még,hogy
hová visz tovább az időút.
Mint a borostyán, fölfut,
pedig nem akarom.
Elárult a barátság,
maradt a szerelem-
egy, csak egy maradt nekem.
Kusza káosz, vaksötét
vagy csak éjhomály, mit
nem világít csillagár?
Nem tudom. És te?
Segíts, hogy hova tova,
hogy merre visz a labirintus.
Vérkép, igen?
Igazad van, azt hiszem.
Álom, őrült, hang és nyaláb:
szellemek súgnak értem odaát,
vezetőjük hangját várják.
Féltékenység, fájdalom?
Jó ismerőseim, segíthetnek.
Hogy hol vannak? Igen, tudom.
De keresd őket te, ha kellenek.
Mi maradt még?
Mézeskalács.
És ez az undok, sivár világ.
Őrült, bolond - merre futsz?
Talán tudod, hol a kiút?
Kéretlen levél,
hidegen a tél, hidegen a szél.
Belepte a por, mert régi,
büszkeségét egy se félti.
Emlékek - némák és fájnak.
Múltba néznek, de
jövőbe látnak.
Zavart álom, zavart való-
szerelmet adó-kérő-kapó
kis virág. Törékeny rózsa,
fagyott szirmait a hóra
egy kedves kéz már rég kiszórta.
Piros ceruzahegy, éles, hegyes -
felsértette a szívemet.
Miért nem vagyok most veled?
Nem hiányzol, azt hiszed?
Pedig de.
Néma olló fenyeget,
kivágja a szememet?
Kusza indák, ragyogó virág,
menj csak, indulj, lépj tovább.
Térdig ér a sár.
Ki vár? Vagy inkább mi?
A világ vége, édes.
Ne állj az utamba, kérlek.
Vár a Hold, a végtelen,
a bizonytalan szerelem.
Igen, itthagyom a Földet
örökre. Hozzak sárga követ?
Csak neked.
Nem kéred?
Magadra vess.
Szárnyal a madár, elvisz engem-
elindulok a végtelenbe,
hogy megkeressem magam.
Pontosan. Vajon milyen alak?
Te is jössz? Ha úgy tetszik...
én magam vagyok. Ennyi.
A magány a társam, amikor
másra vágyom. Megszoktam,
amikor egyedül voltam.
Zöld szalag, merre szalad?
Ki az útra, sárgaköves, meg se akad.
Fuss, hogy utolérd,
egy fél kiló kakasért!
Mennyit látsz te? Hiszel nekem?
Úgy gondolom, nem hsizem.
Merre vár a világvég?
Magamért ne futhatnék?
Könnycseppek a lelkemen. Ne sírj,
mert csak én sírhatok.
Hajjaj. Két sírhalom, csak nem
mi vagyunk azok?
Hullócsillag, sötét éj meg felhő-
virágillat, fehér szirom, ruharedő.
Nincsen béke, nyugalom és csend,
csak hullám, zavar és káosz van bent.
Meg kint. Nem mindegy?
A világ úgyis hideg.
Elhiszed?
Kettőt és könnyebbet. Vagy hármat.
A bolondokból őrültek válnak.
Kérdés, hogy mikor? És miért.
Ó, nem, nem, nem ért. Nem ért.
Sőt, én sem. Nem egészen.
Nem vagyok én bűnös. Sem vétlen.
Csak vagyok. Mint az angyalok.
Mint az idő. Meg a könny,
a kín, a kés és a keserv.
Ja, és persze a közöny,
ő a központi szerv.
Meg a hiány. Ő uralkodik,
érted? Ahogy a bor is folyik.
Meg a sok hazugság,
ártó rútság.Csupán
ennyi. Vagyis nem, de eddig
lehetett érteni? Kötve hiszem.
Vagy csomózva? Inkább igen.
Nem merek bízni vagy tudni,
maradt a remény.
Csakhogy nekem ez nem elég. Kevés.
Ért?
Vadalmák táncolnak a pesti éjben...
de miért Pest? Én nem...
Inkább legyen Ványa vagy...
legyen, amit akarnak. Legyen Pest.
Csak veled lehessek.
Gyöngyök vesznek körbe-körbe,
belepotyognak vízbe, sörbe.
Pedig nem is iszom.
Ez így iszony. Az bizony.
Csupa kép. És csupa fájdalom.
Kék, zöld, lila, barna folt.
Úgy gondolod?
Én túlélem, ha eddig is ment,
de szeretném tudni: veled mi lesz?
Ez fontos. Ne felejtsd.
Küldjél néha híreket.
Vagy ne.
Várnak a csillagok. Te nem jöhetsz.
Én kicsi vagyok, te öreg...
Csillan az idő.
Röpke fény.
Csalfa, ronda, rút remény.
Meg lusta is. Mint én.
Ott a vészfék. Még meghúzhatjuk,
ugye, asszonypajtás? Hallod, apjuk?
Ne húzd meg, úgyis elindult.
Inkább félj,
hogy hova jutsz.
Mindenki jut valahova. Az divatos,
gondolom te is azt akarod:
lenni valahol.
Hát hajrá. Én kiszállok,
és inkább várok.
Nem vonz a divat, te is tudod,
inkább alábukok.
Zavaros víz és iszap odalenn,
igen, a békét ott keresem.
Ha nem jövök, megfúltam, jó?
Vízihullát játszom. Érdekes lesz.
Majd nézd meg.
Vagy gyere utánam. Akkor
már ketten fogunk játszani. Najó.
Hív a sors. Most.