Nem tudom, milyen Úr van felettünk,
Nem tudom, milyen szél fújja,
Hajamat az arcomba,
Mégis ajkamat karcolja.

A sárban ébredtem, egyik reggel,
Utca pora, arcom mosta,
De percek teltek, jöttek, mentek,
Betűk, szavak.

S az este már, hűs, nedves,
Üdítő csókjával, fogadott magába,
Álmok, vágyak,
Remények forgatagába.

Ám a reggel megint várt rám,
Fényeitől, zaklatottan,
Remegő szemeimet,
Egy percre még, összecsuktam.

Majd felpattantam,
Bőrömet már nem szárította sár,
Szememet nem marta tegnap pora,
Eljött volna a próféta?

Nem láttam őt, itt járt volna,
S ha igen, miféle szellem hozta,
Ide hozzám, elém, nekem,
Az élet ajándékát.

Próféta volt, itt járt tudom,
Előrebeszélő angyala az új napoknak,
Egyre erősebb morajlásával,
Felkeltette nekem a napot.

A szavak miket itt hagyott,
Visszhangzanak csupán:
Velem végződött a tegnap,
Velem jött el a másnap.

Dübörögnek fejemben a hangok,
Vele végződik, s vele kezdődik,
Legyen az jó, rossz, átlagos,
Ő hozza el, Ő mondja el: Mindig van holnapunk...