Kerítésdrótom, mint vérerek hálózták be,
aztán felfutottak a fára és feljebb a semmibe.
Vad, inda ágú, lengő szárú szép remények -
beillenének egy rég nem olvasott képregénynek.

S lapjai? Azok a buja szélű tányérlevelek,
mint lében ázó, rovar-mászta zöld tenyerek...
Látod? Látod? Ott bujkál közöttük a fürt,
kacagó szemekkel körberakva édesült.

Onnan lopom el az édenem, óh, Istenem,
akár a szűz lány terpesze, úgy kell ez nekem.
Engedelmesen roppan fogam kényének hódolva,
én csókolom, s ő, mintha visszacsókolna...

Eggyé válunk nyelvem ízbimbói által,
mohóságom újabb édes gyöngyöt vállal,
s ezek a nap-issza, aranyló szemek
ajkaim között mézízű levet eresztenek.

Addig falom, míg az ízben kedvem találom,
behunyom szemem, rabul ejt az éber álom,
így pusztítottam őket ifjúságomban, egykoron,
mára e vágyamat másképpen tombolom.

Nehéz súllyal sanyargatom az illatos fürtöket,
aranyló lével töltve meg dongahátú üstömet.
Barátom, ha nálam jársz, ha eljössz hozzám, ide,
lelkem, egy darab sajtom tied s hozzá a szőlőm íze.

*

Ha már elnéztem a dolgot és a próza kiírásra írtam egy verset, akkor gondoltam felteszem.

A szőlő íze (Trendó változata, ami remek)

Azok a buja szélű tányér levelek,
a lében ázó, rovarmászta mélyzöld tenyerek!
Látod? Ott bujkál közöttük a fürt!
A vén tőke körberakva hogy megédesült!

Onnan loptam én el rég az édenem,
mint szűz lány terpesze, úgy kellett nekem.
A szőlő héja roppant, fogamnak meghódolva,
szívtam s úgy éreztem, mintha ő csókolna.

Eggyé váltunk nyelvem ízbimbói által,
mohóságom újabb édes gyöngyöt vállalt,
éreztem, a napérlelte gyönyörű szemek
ajkaim közt nektárízű lét eresztenek.

-Addig falom, míg az ízben kedvemet találom,
behunyom szemem, rabul ejt éber álom -

Így pusztítottam őket mohón, egykoron,
ma már a kéj hiányát másképp pótolom,
kipréselem könyörtelen az illatos fürtöket,
aranyló lével töltöm kádamat, üstömet.

Barátom, ne kérdjed, miért is hívtalak?
E darab sajt tiéd, és kóstold boromat!
Élvezd szőlőm ízét és szeptember bíborát
látod, jó az Isten, mi mindent megád!

Köszi Gyula! Tetszik a Te verziód is. Legyen hát a két vers egy helyen.