Minden változik,

A föld is megmozdul,

Értelmet kap minden,

Átalakul, torzul.

Testet öltenek buta vágyaim,

Más dallamra táncol a szél,

A gyümölcs is másként ring

Éretten.

S nyúl felé a kéz,

Nem remeg,

Húsába vág az ujj,

Kifakad, pereg

Csuklómra hűs vére.

Nem vár, nem várok

Az újabb télre,

Pedig sarkamra lép a fagy,

Mosolyom dermeszti,

Átfúj s magára hagy,

Csak hangomat nem ereszti

szabadon.

Puha pelyhek szállnak vakon,

Csillámbörtöne az ablakom,

S nem ordítok,

Eressz végre!

Rácsait nem feszítem félre,

Maradok.

Így talál rám az új lét,

Fedtetve sarat, s hólét,

Új lesz a közös többszörös,

Kényszeres a cselekvés,

S valami különös

kapocs köztem.

Én és a testem,

Mint a Grimm-testvérek,

Gyerekeknek írnak

hamis meséket,

és elhiszik, hogy ez ugyanaz.

Olyan nincs!

Abból csak egy maradt.

Ki meghallja dalod,

s ír egy új szakaszt.

Az hitem, tudatom fattya,

s unos-untalan

e Földet forgatja.