Hétfőn este telefonon egy női hang a férjemet kereste,
Mikor bemutatkoztam neki, a kagylót gyorsan letette.
Páromnak bosszankodva ecseteltem az apró kis esetet,
Mire ő kapkodva borotválkozni a fürdőszobába sietett.

Gyanúsnak érzem, borotválkozni csak reggel szokott,
Mire bepacsulizta magát, már meg is találtam az okot!
Harminc év, három gyermek után a nő talán érzékeny,
Mindig megbízik a férjében, és sosem lehet féltékeny!

No, meg hát a féltékenység, kétely reám nem jellemző,
Mindkettőnkre nézve megalázó butaság a szemellenző.
Elkönyveltem magamban, hogy bár bosszantó a dolog,
De nem vagyok naiv kamasz, aki ezért duzzog, dohog.

Nem! Nem foglalkozom, nem gondolok erre a témára!
Hiszen egy férjnek is szüksége lehet magányos sétára!
Irány hát a konyha! Ma túrós palacsintát készítek neki,
Hogy csakis én lehetek mellette, most bizton felismeri.

Hajam sokáig fésülöm, legcsábítóbb ruhám felveszem,
Egy üveg vörösbort veszek elő, szereti hűtlen kevesem.
Mert hogy hűtlen, semmi kétség! Milyen lehet az új nő?
Biztos szőke, és nagyon buta, de csinos, szívdöglesztő!

Nyílik a bejárati ajtó, női parfüm illata érződik, támad,
Mosolyt erőltessek magamra, vagy kapjam sodrófámat?
Férjem mellett belép a barátja, és egy kedves, idős néni,
Az öreg hölgy sminkemet és túl mély dekoltázsom nézi.

Barátunk kuncog; anyám telefonálni akart, ma várjatok,
Megszakadt a vonal, de a férjed értünk jött, és elhozott.
Vörösödök, érzem, megnyílik a föld, és én elsüllyedek,
Ha mégis túlélném ezt az estét, féltékeny sosem leszek!