Icipici hely,amit én,
Egyedül csak én figyelek....
A boldogulás házának fele rég készen van...
A hon fennhéjázó,ős
Győzelemmel győz újólag!
Itt nem túlórázik az ész,
És nem haladás a tudat.
E helyütt a gondolkodás
Néha a tettel elmarad.
Rivaldafény világítja
Az unalomtól megfáradt
És semmitmondó arcokat.
Hogyan legyen bőség nálunk?
Amikor magunkat hűsen
hazánkat bűnösen,gazul,
Vadul árendába dobjuk.
Árusítunk kórházakat,
Repteret falut és várat,
Majdnem ingyen nyújtjuk oda,
A lelkünk fény-ásványait...
Mindennek már lassan-lassan
Még a lég is eladó lesz,
Egyetlen egy baj van vele,
Hogy nem veszi meg senki se.
A külügyeket könnyen vesszük,
A belső bajt elfeledjük...
Így élünk együtt-külön,
Rontjuk egymást társ-magányban.
Repedt sarkú pillangókkal,
Borral vidítjuk magunkat.
Árva gyerek vagy nemzetem!
A külnek segedelmével.
Mit sem érő,bolond módra
Forgatjuk a sors-kereket...
Nomád élet,ez a miénk,
Itt,Európa közepén...
Fotelében hájat,hajat
Növeszt a sok lelkes honfi:
Serénykedik egy,a Senki!
Hitetlenül hiszünk konok
Rom,ál evangéliumban
Hiéna sereg feni a
Fogát,várja az ösztönös
Végkimerült bűzös dögöt.
Miután az összeesik,
Rárontanak roppant mohón.
Mert ugyan minek kergessék?
Szégyellnivaló-munka az...
Bőrt nyúznak és felfalják
Az öreg,inas csontokat.
Írtóztató lakomájuk
Rém percek múlva végetér,
Hisz hagyni kell még másnak is,
Hadd zabáljon a keselyű!
Jön-megy,koslat nálunk mindig
A hiéna,meg dögmadár
Akkor lesz a rútnak vége:
Hogyha a hiána egyszer
Cirmos-cicává vedlik át.
Folytatnám még tovább e csepp
Felrázó kis fabulámat,
De minek pazaroljam a tintát alkotó írásra?
Hisz úgysem figyelsz rám te sem!
Nem érted az elhangzókat:
Te áruló,ki kezedbe
Vetted,értelmet csiholva
Agyadba,szerény művemet....
|
