| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Spiritiszta szeánsz Ideje:: 12-28-2009 @ 10:27 am |
|
|
|
|
A ráncos este gyűrt lepedője kisimult az éjjel, s a vásznak feszességét elirigyelte a Hold. Éppen csak kidugta fejét, fénye tán jajongott, de krátereit eltakarta szégyenében. Nem volt láza, nem volt lüktetése, épp úgy szűkölt, mint a kint hagyott kölyökkutya a ház előtt. Ladikon evezett a szél óriása, lapátjaival meg-megborzolta a nyugodt bokrokat. Hálóban a csillagok sokasága lotyogtak maszatos egymásaikon, majd bő fogással karján elsietett egy Zeusz hírnök. Fellegekkel hullámzott az ég óceánja, csendben könnyét ejtette minden halottért. Lábnyomok teltek, majd kiöntöttek s a tócsák végül elillantak a föld pórusain.
A templom ott állt a dombtetőn. Falait már megviselték a letűnt századok, erózió bomlasztotta a hitet is, de a lány arcán ez csöppet sem látszott. Sötétben indult útra minden hajnalon, s ahogy haladt, madarak dalát ébresztette zörgő járásával: kavicsok ropogtak, majd koccanva gurultak szét. Reggelente gyertyával lobbantotta a kelő Napot, s az olyankor még szikrázóbban ragyogott be a kitört ablakon. Az éjszakától már csak álmai vacogtak. De ahogy megbabonázva nézte az apró lángot, szívében kabbalai misztikával új erőre kapott a „Rózsakeresztes Rend”. Hiába, művész volt maga is. Rajzaival borította a csupasz falakat, verseit már dúdolták több falun keresztül. A templom neki nem csak lelki menedék volt. Hitte, ha a kopott oltárkő előtt fogadalmat tesz, segítik őt abban az Istenek. Így történt akkor is. S ahogy kedvesét körvonalazta a láng szemében, tudta, hogy e látomás örökre szól. Ó, bárcsak értené, miért zarándokolja át az éjszakát minden nap, mintha már otthona lenne a dombtetőre hordott kápolna.
Ekkor gondosan összehajtogatott levelet vett elő, és hangosan ismételte annak szavait:
A Tengerműves
...Hát mégis közelít’sz felém, ha "zeném" hallgatod. Látlak, ahogy benne állsz, és táncolsz nekem valami hihetetlen szépet, hogy férfiszívem megtelhessen Veled.
Elhiszem, ha mondod, hogy találkozunk még. S én nyughatatlan türelemmel viselem várakozásod.
Kellenek a titkok, amik szunnyadásai életre kelve küszöbig hozzák a szerelmes órákat, hogy perceik bennünk robbanjanak szét, s az összefolyt csókok hígsága kidörzsölt ajkunkon pihenjen el.
Igen, ma sokat hajóztam, de míg szorgos kezem ampává nőtt, ritmikád libbenését csodáltam a ficánkoló halrajokban és szememmel mindenhol érintettem tested.
Most martján ülök valami bársonyos fellegnek, a rózsaszirmok utat vetítnek a homokba és vitorlám fújom feléd. Kishajóm karcsú, fürge, víg szélzenére dagad a szunnyadó lég benne, s míg kotyogásán ringnak a habok, palackom előre hajítom versemmel, hiszen a legszebb nőről kántál éneke, ha kihúzod annak dugóját:
Válladon valami láng fut végig,
bokádon zsarátnok hempereg.
Pernyetáncod tűzzománc, s az égig
növő szerelem ellepetten
terül szét a felperzselt számon.
Hát tűzzé válok, véled egy leszek,
s a pattogó szikrák homálya
eltakar. És összeforrt testek
vöröslő kéjjel: a határba
kilépve óriási lábnyom.
De csitt!.. Ne még… Először felszántom a köztünk lévő óceánt!
Legutolsó üzenet volt ez, amit kapott, ami imára késztette minden reggel, hogy hite ne hagyja el. A maradék gyertya masszaként zuhant a megolvadt viaszba, kanócán megdőlve erőlködött a fény, s a túlcsordult tégely elengedte forró tartalmát. A lány keresztet vetett, a papír már magától csukódott össze az élek mentén, s az univerzum duális selyme kifeszült reszketeg térde alatt. Mindennél erősebb késztetést érzett valami másra, valami újra, ami levitáló erővel bír, ami megmagyarázza holdkóros lépteit. Fogai közt kétségbeesett szavak morogtak: „… és ne vígy minket kísértésbe…” Felállt, odament a tengerre néző ablakhoz, már látni vélte kapitányát, ahogy az elő jő a habokból, a tajték nekicsattant a sziklának, freccsenő permetben szárnya nőtt a víznek, s a kabócák egyre erősödő segélykiáltásában kinyújtott karral, megkapaszkodott az ég vitorlájában… |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 12-28-2009 @ 10:29 am
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 12-28-2009 @ 10:46 am)
Comment: Talán a címmel van csak bennem fennakadás, maga a próza nagyon te vagy... Ezer közül is felismerném már, bármelyik sorodat... Nehéz mást írni, mint, hogy szép...Nem egyszerűen az, hanem valami fennköltséggel, magasabb szinten, ami talán már nem is próza...Gratulálok, szeretettel olvastalak...:)))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: csitesz (Ideje: 12-28-2009 @ 11:38 am)
Comment: Már a versenyben is nagyon tetszett. Én meg valami éteri lebegést érzek benne. Szuper. Józsi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: piroman (Ideje: 12-28-2009 @ 01:48 pm)
Comment: Letagadhatatlan. :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: LEKA (Ideje: 12-28-2009 @ 02:47 pm)
Comment: Jellegzetes minden sora...Szép és érzéki. A különleges szavak, még egyedibbé teszik. Tetszik:))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szucsistvan (Ideje: 12-29-2009 @ 02:01 pm)
Comment: Nekem a szép írásodból is legelőször a hívás jön át. Nekem azt jelenti a tenger.A végtelent, az örökkévalóságot, ami hív |
|
|
|
|
| Hozzászóló: vp_rozika (Ideje: 12-30-2009 @ 04:06 am)
Comment: Szia Zoli! A próza és líra határait feszegető írásod nagyon tetszik! Bár kicsit lehangoló, mégis szívet, lelket simogató. Talán a fenkölt stílusod miatt, talán a nem minden napi témaválasztásod az, ami a prózádat engedi közelebb hozzám... Talán az én prózai lelkem, nem tudom, de örülök, ha tőled prózát olvashatok. Szívből gratulálok! Rozika |
|
|
|
|
| Hozzászóló: blue (Ideje: 12-30-2009 @ 08:03 am)
Comment: Szép sorok... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: agnes (Ideje: 12-30-2009 @ 07:08 pm)
Comment: Lenyűgözött.....szeretettel |
|
|
|
|
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 12-30-2009 @ 07:29 pm)
Comment: Szeretem azokat az írásokat, ahol minden szónak jelentése van, és a szavak összakapszkodnak, kerek, sodró gondolatokká fejlődnek, élnek. Ez az írás nagyon ilyen, nagyon tetszett.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: prayer (Ideje: 12-31-2009 @ 12:35 am)
Comment: Köszönöm Mindenkinek aki olvasott, aki írt hozzám, hogy ellátogattatok írásomhoz! Boldog új évet! :) |
|
|
|
|
|
