Megsimogatott lágyan az este
Édes kábulatba zuhantam én
Csendes nyugalom várt a testre,
hiszen fáradt már szegény

Amaz békésen pihent az ágyon,
csak a gondolatok keringtek kószán,
közben magával ragadott egy álom,
ezen a különös, éjszakai órán

Egy nagy madarat láttam szállni
Szárnyait terpesztve úszott a szélben
Szerettem volna neki odakiabálni,
nem akartam a földön állni én sem

Talán lenézett rám, talán nem,
kutattam ragyogó tekintetét,
de ő csak szállt szabadon ott fenn,
körbe ölelte a tengernyi ég

Úgy lovagolta az áramlatokat,
mintha vad csikókat törne be,
zabolázná mind - a sokat -
szelídebbé már mindörökre

Csupán arra, és csakis arra,
amerre kénye-kedve kergeti
E szép világot, ő így uralja,
hogy a szabadságot élvezi

Megérint a hajnal apró zizzenése,
álmot űz a szertelen,
S a madár, - ahogy eljött -
már el is tűnt oly hirtelen

Gondolatom immár éber…
- Nagy madár emlékszem ám rád,
Ahogy átrepülted álmaimban
ragyogón az éjszakát

Irigykednem még sincs miért,
bár szárnyon járni nem tudok,
Ám e kicsiny, de szép hazámban,
én legalább oly szabad vagyok

Herczeg Zoltán Mikebuda, 2006-02-15