Egy ember ballag az éjben.
Ha volna hely szívében,
Egyszerre lépnék vele.

Szemében a lélek sugárzik,
Lépteiben egy dallam játszik,
Táncolnék mindig vele.

Karját ölelésre készen
A semmit birtokolja éppen,
Vagyok csillaga az égen.

Csalódás terhe nyomja vállát,
Reménye hagyta el, hívja párját.
Terheit viszem vele.

A zokogás robbanón torkára forr,
Mint késő őszön az elfojtott bor.
Könnyeit törölgetem.

Szomját oltani nem tudja semmi,
Szállni vágy' és szabad akar lenni.
Nem győzheti le senki!