Úgy kell szeresselek, hogy ne fájjon
nekem, se neked, se senki másnak.
Ne emésszen el a belső tűz,
sem téged kicsapódó lángja.
Úgy kell szeresselek, hogy ne zavarja
mindennapi éltem, s ne zavarjon téged,
kedvesem! Lehetséges ez?
Erre választ csak a múló idő adhat…
* * *
Oly jó most a csend, a magány…
Ritka alkalmak egyike, hogy
magam lehetek. Magam vagyok
vágyammal, keserűségemmel.
Titkolni kell szívem bánatát,
fájdalmát; minden gondolatom
zabolázatlanul feléd száll.
Titkolni, s minden pillanatát élvezni,
Midőn magam vagyok veled.
* * *
Nem értem magam, nem értelek téged.
A sors vajon mily játékot űz velem,
hogy kiragadva a langyos posványból,
a kitörni kész vulkán torkába dob?
Nem törődve velem, s veled,
mindazokkal, kik körbevesznek.
S nem törődve hitünkkel,
lázadásra bíztat minket.
Lázadj Fiam és lázadj Lányom!
Éltetek fonala kezemben.
Ha tetszik kínlódástok,
talán megkegyelmezek…
De jaj, a Sors kegyelme mit ér?
Nem lesz-e Pokol a vélt Éden?
Tudunk élni a felkínált lehetőséggel,
vagy tovább süllyedünk éltünk mocsarába? |
