Ha majd utamra engedsz, köd lesz majd és ősz,

egy haldokló fény-lehelet elidőz még a vakolatlan falon,

és fájnak majd a hulló falevelek,

és beteg kutyaként kóválygok majd az utcákon,

és meg-meglöknek majd rohangászó vállak,

és nem nézem meg a könyvesboltok kirakatát,

és rám dudálnak majd lüktető autók,

és megyek, csak megyek, bolondnak néznek tán,

és esni kezd, és odatartom arcom,

és alaktalanul összefolynak majd az évek… amit veled… amit érted… a szemed… a mosoly… éget… esik… hűt egy kicsit… izzadok… a kezed… az élet… fázom… sziréna… beteg kutya… falevelek… ősz van… érted…érted?... (zsebemben az arcod – megnézem)… reszketek… izzadok… autók… sírni kellene – nem megy (sose ment)… pocsolya – (mit bánom én, át rajta!) izzadok… meglöknek… összesúgnak(: bolond, vigyázz!)… ősz van…tavasztalanul ősz… hát így…

Ha majd utamra engedsz, én megemelem a kalapom, és elnyúlok az utcakövön.