Gyermekem emlékére...
Nem kérted az Életet,
Mégis kaptál,
Két hónapig pocakomban laktál.
Féltettelek, s vigyáztam Rád,
Pedig tudtam, hogy eljön érted a Halál.
Leült elém, zöld ruhába bújva,
S csak a pillanatot várta.
Bárcsak kiáltottam volna:
Ne, ne vidd!...
De nem tehettem... Oh nem...
Ajkam a némaság foglya lett.
Szívem hangosan sírt, kiabált,
De néma fülekre talált.
Ne, ne vidd el gyermekem!
Kérlek, hagyd meg nekem!
Adj esélyt Neki is az életre.
Ekkor egy szúrást éreztem kezemen,
S szívem lassan elcsendesedett.
Mikor felébredtem
Pocakomhoz nyúlva sírva kerestelek...
Kiáltottam: Gyilkos vagyok...
Megöltem gyermekem...
Hogy élhetném ezután az életem?
Ne haragudj gyermekem,
Ne haragudj rám.
Hogy így alakult
Az csak az én hibám.
Tudnod kell, míg élek
Szívemben él emléked,
S tudd:
Anyu nagyon szeret Téged!
(Saját szerzemény, 2004. Tavasza)
|
