A múlt…

Elismerem, hogy sokkal könnyebb hátat
fordítanom a fájdalmas múltamnak,
mint szembenéznem a bajokkal. Ámde,
a szívemből nem távolíthatom el

a múltamat, az ott végleges lakó.
Megbékélhetek – e a múlttal, vajon
bízhatok –e még én a változásban?
Nos, csak akkor, ha szembenézek bátran 

a legrosszabb pillanatokkal, s arra
törekszem, hogy igenis megbocsássak;
megbocsátást, feloldozást, irgalmat
nyerjek s jóvátegyem a hibáimat.

Ám a jó s a rossz gyakran jelenik meg
együtt, így senki sem tökéletesen
becsületes vagy becstelen, személyem
sem lehet természetesen kivétel.

Az emberek bizony nem olyanok, mint -
még ha a párhuzam talán furcsának tűnik - 
a zongora billentyűi, amelyek
vagy feketék lehetnek, vagy fehérek.

(Budapest, 2010. június 25.)