Könny csordul végig arcomon,

én dobtam el a reményt,

de már fáj, hogy így tettem.

Utánad tekintek, de már

messze jársz utadon,

honnan nem nézel vissza.

Pedig látnád, ahogy fény

csillog arcomon, s belsőm

még sem oly üres.

De már nem láthatod,

s tudom én rontottam el,

mint mindig mindent.

Leroskadok a földre,

a por betemeti testem,

az enyészeté lettem.

A sötétben, már csak egy

szál gyertya pislákol,

de végül elalszik ő is.