Egyszer, amikor nem figyelsz, úgyis kimetszelek a térből, és átloplak egy titkos dimenzióba, amit csak a csókjaink tartanak fenn, és akkor mi leszünk az a két atom, ami újra ősrobban, és világok születnek bennünk, a világokban pedig gyermekek szaladnak majd kacagva körbe-körbe, és labda lesz a kezükben, amit dobálnak, mi pedig majd fentről nézzük ezer szemünkkel, ahogy játszanak lenn az apró gyermekek, ők pedig felnéznek ránk, és azt mondják, lenéznek rájuk a csillagok...
És a hullócsillagok, azok lesznek a könnyeink, és a testnedv, mely egy galaktikus ágyjelenet során gyöngyöződik homlokunkon.
És lekaparjuk az időt világaink faláról, és nem marad, csak egyetlen pillanat. Abba a pillanatba zsugorodik bele kettőnk minden szépsége. Minden, ami megtörténhetett, minden, ami megtörténhet, és minden, ami ezen túl megtörténhet, egyszerre fog megtörténni. Az ok és az okozat egy pillanatban folyik le, és senki sem ért majd semmit, csak mi ketten. Egy olyan világ lesz, ahol nincsenek emlékek, nincsenek következmények, csak a pillanat.
És akkor pikkely csattan bőrünkön és sellők leszünk színes ruhákban, amit mosolyból szőtt ránk az Atyaúristen. Mosolyt vágunk az ózonrétegen, és kikacsintunk a csillagokra, uszonyunkkal intünk búcsút a holdnak.
Hajnalpírt kenünk egy szlovén parasztlány arcára, az pedig elszalad, és hirdeti, hogy boldog. Ő a Nap. Köréje gyűlünk, mi, lelkes tanítványok, és isszuk fénylő szavait. Általa ragyogunk mi is.
És minden bolygó általunk tartja nappalait, és minden bolygó nekünk köszönhető, összeölelkező lángnyelveinknek, és egy supernova-nak. Egy pillanatnak.
Egy pillanatnak, amelyben annyi minden történt, csókok bújtak meg a padláson, könnyek záporoztak be az ablakán, és olyan sűrű lett, hogy nem tudunk elmerülni benne, csak lebegünk örökkön...
Átöleltelek, megcsókoltál, és ajkaink közt virágzó színes pillangók lebegtették meg apró, törékeny szárnyukat. És éreztük, hogy valahol egy messzi galaxisban ősrobbant egy világsejt, és virágot bontott a mi világunk, egy világ, amelyben kihúztuk az időt a dimenziók listájáról, és egyszerre történtünk meg, ok okozat előzgette egymást, nem tudtuk, mi volt előbb, a regény, vagy az író...
Csak azt tudjuk, hogy vagyunk, lassan és gyönyörűen, és létezünk.
Budapest, 2009. június
|
