Vénuszok közt sántán járva, fütyülök a nagyvilágra,
egész életemben kilógtam, a sorokból és mindenhonnan.
Bár épp nem érdekel semmi, csak egy hatalmas ölelés,
de azt úgy sem kapom meg, így nem teljes az egész.
Könnyek futnak szerte szét, varjak szedik ki szemét,
sorsom vak és hontalan, de már nem izgat, az a dolog, hogy én.

Vékony cérnán állok mostan, hegedű hangon táncolok,
a világközepén egy eldugott kis lyukban, vágtázó homok kupacok.
Nem kell érteni a létet, nem is lehet, csak elfogadni, azt,
hogy a korbácsok közt vezető úton, olykor van mi a hátadon csattan.
De épp nem érdekel semmi, csak szabad akarok lenni,
kitörni lelkem fogságából, s nem létező értékeimet elfogadni.

Sikítás…
Nyak körül egy húrok szorul…
Vergődés…
S a tájra csend borul…

Ami nem valódi, azt nem lehet valódivá változtatni.
Ami nem valódi, azt nem tudom valódivá változtatni.
Ő nem valódi, nem tudom valódivá változtatni.
Én nem vagyok valódi, nem lehet valódivá változtatni.