Miattam ne félj... A születés: - halál.
Kis csíraburokban vérszívó madár
a holnap, a ma csőrében zokogva
bomlik el a múlt szürkebarka ága,

s a részegítő repülés hullt spóra
világa majd újabb könnyeket fakaszt.
Évszakok az ég alatt összeérnek.
Kozmikus végtelen idelenn minden,

a béke langyos pocsolyából fakad.
Szirup ízzel, hanyatt fekve még hallak:
- Gyere, ne félj, nézd, az én szárnyam erős!

S most humuszként benő a tejnedves gyom,
hajamból milliónyi gyökeret fon
a hűs alkony, ahogy várod az esőt.