Megbuktam !
Az élet iskolájában nem is olyan régen,
pedig én készültem ! Tanár úr kérem !

Annyira tudtam, hogy fontos ez a vizsga,
készültem, magoltam , gyakoroltam naponta.

Beírattak, pedig nem is igen akartam,
azt mondták kijárom. Jó, legyen gondoltam!

Eljártam és figyeltem, tudásom  egyre növeltem,
belejöttem s talán ezt az egészet meg is szerettem.

Tantárgyak változtak, ahogy egyre feljebb léptem,
az osztály is változott, néha csak úgy néztem.

Jött egy kissrác, szünetben alamuszin meghúzta hajamat,
később azt mondta, pirulva, szeret és cipelte táskámat.

Később jött egy nagyobb srác, ki meghúzta kocsimat
egyszer azt mondta szeret, vagy csak én hallottam.

Az ember társas lény állandóan ezt hallottuk órán,
fészket raktunk, s nem csodálkoztunk a gólyán.

Olyan volt ez az egész, mint a nagy lexikonban,
ott volt  A - Zs-ig minden a kapcsolatunkban.

Az abc betűivel szép lassan elfogyott valami,
új lexikon után nézett a srác és jött Ő, a valaki !

Itt kezdtem rohamosan rontani jegyeim,
gázoltam a megvetés, lenézés hegyein.

Erőlködtem küzdöttem megfelelni vágytam,
pedig akkor már értelmét nem igazán láttam.

A család erős és összetart tanították órán,
elhittem és a fészket toldozgattam bénán.

Amikor már az egész osztály rajtam nevetett,
Álmaim romjaira álltam és vállaltam tettemet.

Megbuktam !
Kiálltok , pedig én készültem tanár úr kérem !
Ismételnék, egy új év egy új srác, jobb lesz érzem!