Tímeának!
(Születésnapodra anyától)
Féltő szemem rád emelem,
noblesse oblige – mondanám.
S a magamnak mért tengereken
mégis te voltál dajkám.
Ringásod könnyemben könnyű csónak,
huszonnégy évnyi kottyanás.
A nemeseknek mért nyári borban
mentőöv volt a tanulás.
Hogy mire elég, nem tudom,
tán lehetsz nálam még boldogabb.
Az életben a harsonák
már néked fújják dalomat.
Ha visszatekintsz, gondolj arra,
mikor fogtad a kezem,
s a kezecskéd eret festet
anyai szép szívemen.
Köszönöm a virágokat,
azt is, mire csak gondoltál.
Hisz’ a téli ablak csorgásában
te rajzoltál tulipánt.
Hogy viszonozzam, nem vagyok jó,
de kerted, virágod, ha kell.
Parti utad homokjában
lábnyomom ne taposd el.
Most indulj, vár a kékség,
a messzi óceánok ege,
hogy visszahozhasd azt a kislányt,
akibe szerelmem öltem bele.
Ajándékom ennyi csupán:
gyertyafény a kétséges homályba,
De tudd, te vagy nekem az,
ami minden anyának álma.
|
